Tisztelt Ünneplő Honfitársak! Kedves Jelenlévők!

Március tizenötödike alkalmából gyűltünk ma össze. 1848-ban e napon a magyarok lerázták magukról az osztrák elnyomást. Kiálltak magukért, egymásért, a hazájukért, a szabadságért. Kiálltak a szabad Magyarországért. A forradalom vezéralakjai 12 pontban foglalták össze azokat a kívánságokat, melyeket Kossuth Lajos március 3-án, a pozsonyi alsótáblán felirati javaslatában ismertetett. A nép kívánságait a fejlett, működőképes, egységes, szabad Magyarországért. Mindezek egy hónappal később király által szentesített, hatályos törvények voltak. A cél nem az osztrákok elüldözése volt, ahogyan azt sokfelé olvashatjuk, hanem azoknak a jogoknak a kiharcolása, melyeket Magyarországnak akkor létkérdés volt elérnie.
Mit ünnepelünk tehát március 15-én? Azt, hogy Magyarország megmutatta az erejét. Azt, hogy Magyarország elérte, megkapta, amit akart. Ez a nap a nemzet legnagyobb sikerének ünnepe. Országszerte olyan eseményekkel aranyozzák be évről évre ezt a napot, melyek eszünkbe idézik nemzeti múltunkat, hazánk kulturális értékeit, rejtett kincseit. Nemzeti büszkeségünk napját azokkal a dolgokkal ünnepeljük, melyekre mindig büszkék lehetünk.
Sokan félreérthetik ezt a napot. Egy esztendővel később semmivé lett mindaz, amiért március 15-e emlékezetes volt. 1849-ben a márciusi forradalmat követő szabadságharc nemzetünk egyik legfájóbb kudarca lett. Sokan ennek fényében másként értékelnék március 15-ét, felesleges, értelmetlen, sőt akár még el is ítélnék. Mi szükség volt rá? Hogy eleve vereségre ítélt háborúhoz vezessen?
Március 15-e épp ezért emlékeztessen bennünket arra, hogy melyek nemzetünk valódi erényei, illetve mi a forradalom igazi jelentősége. Nem a sokak által hungarikumként számon tartott magyar temperamentum, és nem az, hogy minden jóban van valami rossz.

Nem!

Annak kellene évről évre az eszünkbe jutnia ilyenkor, hogy képesek voltunk összefogni, együtt gondolkodni. Jusson eszünkbe, hogy meg tudtunk fogalmazni olyan célokat, melyekért nemzetünk egy emberként küzdhet, ahogyan az is, hogy egykor a haza érdeke a személyes boldogulásnál fontosabb, magasztosabb ügy volt. Jelentse számunkra március 15-e azt, hogy nemzetünk összefogása eredménytől függetlenül érték, és nem csak eszköz, hanem cél is. És sokkal inkább cél napjainkban, amikor nem kell szabadságharcot vívnunk, ezért egymást vesszük célba. Miközben a közvélemény és a közügyek terén szinte minden kérdésben kétpólusú szembenállás figyelhető meg, miközben csendben mindenki megfeledkezik a nemzetről, a hazáról. Ma nem fegyverrel, hanem szavakkal és befolyással vívnak polgárháborút. A politikai meggyőződés, személyes beállítottság zászlaja alatt bélyegzi meg az ember a másikat. A sajtó is ezeket a szembenállásokat erősíti, és elfelejtjük, miért akarták, hogy szabaddá tegyék 1848-ban. Ha nem találtatik külső ellenfél, találunk magunknak a saját sorainkból. Ez önmagából kiábrándult, meghasonlott nemzethez, működésképtelen államhoz vezet.

Nem! Ebből ne kérjünk!

A forradalom jelszavával, a 12 pont felvezető sorával szólva:

Legyen béke, szabadság és egyetértés!

Ezek közül számunkra most az utolsó a legfontosabb. Igazi békét és szabadságot csak az egyetértés talaján építhetünk fel. A vélemény szabadságát tiszteletben tartva, március 15-e szellemében helyezzük saját meggyőződésünk fölé, mindannyiunk közös céljaként a nemzet, a haza, az ország ügyét. Ahogyan azt tették azok, akiket ma, 168 évvel később hősként ünnepelünk, tisztelünk.

Ha most szétnézünk, büszke hazafiakat látunk, akiknek fontos a nemzet, akiknek számít a múlt, és akik törődnek a jövővel. És mi, akik tudjuk és értjük, mit jelent március tizenötödike, és nem gépiesen tisztelgünk egy letűnt kor elfeledett hősei előtt, hogy a hazafiasság látszatát fenntartsuk, mi tehetünk valamit azért, hogy emeljük nemzetünk fényét, lemossuk a gyalázatot. És ameddig van kéz, ami tesz érte, addig kora siratni e szent hazát. És e szent hazáért vállaljuk bátran a munkát és a harcot! Kívánok mindezekhez cserkész lelkülettel:

Jó munkát!

Marczell Miklós