Számháborúzás, népdaltanulás, detektíves játék, tábortűz és a rejtélyes Fekete-tó meglátogatása is kalandossá tette az erdőrengetegben töltött napjainkat. Az idén július közepén tartottuk kiscserkész tanyázásunkat a Mátrában.
Az ötnapos tábor különlegessége volt, hogy a harmadik napon csatlakoztak a kicserkészekhez a farkaskölykök is.  

 

Július 16-án, hétfőn, kora délelőtt keltünk útra a Mátra zöld szívében elhelyezkedő Mátraalmás településre.
Miután megérkeztünk, elfoglaltunk szállásunkat, és ünnepélyes zászlófelvonással megnyitottuk a tábort.


A délutánt az ilyenkor hagyományos Forgó-programmal folytattuk Vajda Kincső szervezésében: a gyerekek kis csoportokban haladva különböző állomásokon ismerték meg a tábori szabályokat, átismételték az évben tanultakat: például  az elsősegélynyújtást és a tűzrakást. Fölelevenítették a tanult népdalokat is, amelyet Némedi Boldizsár citerával kísért.
Gyakorolták a zászlószertartáshoz szükséges alaki-szabályokat is.

 


Este már finom, meleg vacsora várt bennünket, amelyet az idei tábori szakácsunk, Pákozdi András készített nekünk.
Közben megérkezett autóval csapatparancsnokunk is, Nagy-Benczey Viktor, aki a tábori felszereléseket hozta el nekünk.
Majd tábortűzzel zártuk a napot. A késő esti vezetőségin értékeltük az aznap történteket és megbeszéltük a másnapi programokat.

 


A második nap délelőtt új népdalt tanított a gyereknek Bárczay-Baján Zsófia, miközben a vezetőkkel előkészültünk az érzékenyítő programra, amelyet Kenéz Lilla állított össze.
Kétféle akadálypályán kettesével kísérték egymást végig a gyerekek: az egyikük bekötött szemmel rá volt utalva társa irányítására.
A harmadik pályán szintén kettesével mentek végig, ahol egyikük zenét hallgatva vezényelte a ritmust a társának.

 



Az érzékenyítő program csúcspontja pedig az volt, hogy Helli Domonkos jelnyelven megtanította a gyerekeknek az „Én az éjjel nem aludtam egy órát” című népdalt.
 


Délután vizes programot tartottunk. Neve is mutatja: a játékok fő kelléke a víz, amelynek fizikai erejét és hőmérsékletének hűsítő hatását használjuk, amely a nyári melegben jól esik.
A napot szintén tábortűzzel, majd az esti vezetőségivel zártuk.

A tábor harmadik napja volt a legeseménydúsabb.
A szokásos reggeli torna, és zászlószertartás után a reggelinél énekszóval köszöntöttük aznap születésnapját ünneplő Mudrák Gergőt, Mudit.
Sejttettük vele, hogy aznap még vár rá meglepetés.

Népdaltanítással kezdődött a délelőtt. Majd sportprogramot tartottunk az ünnepelt, Mudi szervezésében.

Közben aznap délelőtt útnak indultak Mátraalmásra a farkaskölykök is, Sipos Mátyás kíséretében.

Érkezésüket ünnepélyesen vártuk: az alakuló téren szabályos egyenruhában fogadtuk a táborba érkezőket, akikkel vendégvezetők is jöttek: Gulyás Enikő, Horváth Kristóf és Kiss Tamás.
 


Amint mindenki megtalálta a helyét, megebédeltünk. Csendes pihenő után a délutáni programra került sor, amely már a teljes tábori létszámban valósult meg. Kovács Viktória  vezetésével kézműveskedéssel ügyesedtek a gyerekek.
Az esti vacsorára megérkezett még két vendégvezetőnk, Nagy-Benczey Viktor és Rezsabek Gergely, így már 47-en töltöttük együtt az estét.

A vacsora végén kezdődött a születésnapi meglepetés: Ároni áldással és erdeigyümölcsös csokitortákkal köszöntöttük fel Mudit.
Az esti tábortüzet a viharos eső miatt a kőépület nagytermében tartottuk meg, mécsesekből cserkészliliomot kirakva.

A késő esti vezetőségünket az új csapatparancsnokunk, Viktor kezdte meg: a jövő cserkészévi tervek megbeszélésével, majd a vendégvezetők egy része útnak indult hazafelé autóval. Vezetőségi egyeztetésünket az aznapi értékeléssel és a másnapi programterv megbeszélésével folytattuk.

A tábor negyedik napja volt a túranap. De mielőtt elindultuk volna kirándulni, megérkezett hozzánk az ÁNTSZ munkatársa, hogy ellenőrizze a tábort és a dokumentumait.

Miután minden rendben volt, útra keltünk Büki Kálmán szervezésében a Mátra egyik legkülönlegesebb természeti jelenségéhez, a Fekete-tóhoz. A tó Galyatető alatt található. Nevét pedig onnan kapta, hogy az alját éjfekete iszapréteg borítja.

 


A mesebeli környezetben detektíves játékkal készültek a vezetők. A gyerekek kis csoportokban haladva oldották meg a feladatokat, amelyekkel gyakorolták az önfegyelmet, a kitartást, a bajtársiasságot, a csapatjátékot és a leleményességet.
A játék után a hozott elemózsiát elfogyasztottuk, majd az erdőben számháborúztunk.
A kirándulásból kora este értünk vissza a szállásunkra. Megfürödtünk, megvacsoráztunk és a zászlószertatást követően megtartottuk a tanyázás utolsó tábortüzét.

Ötödik napunkon a szokásos reggeli menetrend után összepakoltuk felszereléseinket, rendbe tettük a szálláshelyeinket, elkészítettük az ebédi úticsomagot.

A táborzáró zászlószertartás az idén különleges lett.
Egyrészt a gyerekek megkapták a táborjelvényüket és az adott pajzspróbajelvényüket, amelyért egész évben küzdöttek.
Másrészt egy szép emléklap és cserkésztaps kíséretében elbúcsúztunk az idén zöld pajzspróbázóktól, a
Puli kutya őrstől. Ők a zöld pajzspróbajelvény megszerzésével befejezték a kiscserkész korosztály időszakát, és jövőre a cserkészkorosztályban újoncként folytathatják útjukat a cserkészösvényen.

 


Az ünnepélyes zárószertartás után zászlót bontottunk és útnak indultunk hazafelé. Pesten, az autóbuszállomáson már várták a szülők a sikeresen teljesítő gyerekeket.

„Az az ember, aki nem látja a természet szépségeit, az élet örömeinek csak a feléből részesül” – mondta Robert Baden-Powell, a cserkészet alapítója.
Élménydús, a természet szépségeit szemünk és lelkünk elé táró táborunkért hálát adunk a Teremtőnek!

Molnár Csenge-Hajna csst.
 

Kiscserkész-Farkaskölyök tanyázás képek