Augusztus végén a Leopárd őrssel körbebicikliztük a Balatont. Illetve nem egészen így történt, de ha érdekelnek a részletek, alább elolvashatjátok a bővebb beszámolót!

 

Első nap
Péntek kora reggel a plébániától indultunk a Balatoni biciklitúrára. A csapatból hat tag jelent meg az előre megbeszélt indulási pontnál, a többiek útközben vagy a Déliben csatlakoztak hozzánk. Az őrsből hatan jöttek el, Mikin és Tomikán kívül Sipos Peti és Helli Domi is velünk tartottak. Kis idővel azelőtt, hogy megérkeztünk volna a Délihez, a mi szeretett őrstársunk, Boldi defektet kapott. Szerencsére a pályaudvartól körülbelül száz méterre történt a baleset, így nem adódott komolyabb gond belőle. 

A vonatra felszállva Peti megjavította Boldi kerekét. 11 óra körül megérkeztünk Fonyódra, innen indultunk útnak, hogy megkerüljük a Balatont. Egy kicsivel később megálltunk egy negyed órára fagyizni, utána tovább álltunk. A következő megálló Keszthely volt. Itt mindenki megebédelt és feltöltötte a kulacsát vízzel. Szigliget magasságában eszünkbe jutott, hogy Révfülöpön csak délután 5 óráig vannak nyitva a boltok, igy kellett két önként vállalkozót találni aki elmegy boltba, mert már nem értünk volna oda ötre. Peti és én jelentkeztünk, és elindultunk Tapolca felé. Szerencsére egy útba eső faluban találtunk egy kisboltot, így nem kellett Tapolcáig tekerni. Ezzel a kitérővel még az utat is lerövidítettük.

Olyan 7 óra körül érkeztünk meg Révfülöpre, ahol megfőztük a paprikáskrumplit, amit némi tésztával bolondítottunk meg, ugyanis a boltban szinte teljesen ki volt fosztva a krumplikészlet. Este még néhányan lementek megnézni a Balatont, de nem fürödtek meg benne. 10 körül nyugovóra tértünk.
 

Második nap

Reggel 10 kor indultunk a következő állomás felé.  Még ki sem értünk Révfülöpről, Gergő a túra második defektjének boldogtalan tulajdonosa lett. Ezt a kellemetlenséget Miki segített elhárítani. Tihany mellett, a Gödrös strandnál dél körül megálltunk fürdeni egy órácskára, a vízben frizbiztünk, játszottunk kakasviadalt, cőjét és hasonló tábortűzi bohóckodásokat, majd tovább mentünk. Délután a szintemelkedés miatt eléggé szétszakadt a csapat. Ezen a napon is ügyeltünk rá, hogy időben bevásároljunk, erre Balatonalmádiban kerítettünk sort. A szállás előtti hajrában újra alaposan szétszakadtunk, de végül is mindenki megérkezett éppségben Balatonakarattyára. Noncsi a strandon várt bennünket a kulccsal. Peti csinált vacsorára pörköltet, ami irgalmatlanul erős lett, mert véletlenül csípős fűszerpaprikát vettünk. De azért finom volt. Megettük. Aztán hosszas beszélgetés után elaludtunk.

 

Harmadik nap

Peti reggel 7-kor felkelt és elment a boltba reggelit venni. Miután befaltuk a nutellás kenyereket, nehéz döntés elé álltunk: szeretnénk-e tovább menni és befejezni a túrát, vagy esőben és szélviharban nem kockáztatjuk meg a hátramaradó távot. Az időjárás-előrejelzés ugyanis azt mutatta, hogy 97% lesz arra az esély, hogy esni fog.A csapatból összesen hárman döntöttünk úgy, hogy befejezzük a rossz idő ellenére. Kis idővel a dilemma után elindultunk Domival és Petivel. Az első húsz percben sokat esett az eső, de megérte már akkor elindulni, mert olyan kilátás volt a viharos Balatonra, amilyet még sosem láttam. Siófokra érve már elhittem, hogy lassan ott vagyunk, de sajnos szembesültem azzal a ténnyel, hogy még a táv több mint fele hátravan. Nagyon izgalmas volt az út, mert nagyon sok új dolgot láttam. Petinek a tempónk kicsit lassú volt, ezért ő előrement egyedül. Egy bő fél órával elöbb is ért a vonatállomásra, mint mi. Domival kettő óra körül értünk a fonyódi vasútállomásra. és fél háromkor indult a vonatunk Budapestre. Végül mindenki hazaért épségben.

Kalandjaink folytatódnak, tartsatok velünk legközelebb is!
Képek itt elérhetőek :) 

Jó munkát!
Turny Bátor