Valószínűleg minden cserkész tisztában van azzal, hogy jövőre, azaz 2019 nyarán kerül megrendezésre a 24. cserkészvilágtalálkozó az Egyesült Államokban. Ha ezt most olvasod először, akkor nagyon szidjad le az őrsvezetődet, ugyanis a jelentkezés már több hónapja lezárult.

De hogy is állunk most? Ha azt gondolod, hogy a dzsembori csak azt a tíz napot jelenti, amit az USA-ban fogunk tölteni, akkor nagyon tévedsz. Számunkra (László Hanna; Burai-Hubert Márton; Járó Zoltán; Helli Domonkos; Bugyi Dávid), akik abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy bekerültünk a magyar kontingensbe, már most elkezdődött a dzsembori. Legalábbis minden, ami ezzel jár. 

Májusban került megrendezésre Százhalombattán az első felkészítő hétvége, ahol az egész kontingens találkozott. Három nap alatt volt lehetőségünk kicsit megismerni egymást, új kapcsolatokat kialakítani. Ezen kívül egy hosszú tréningen a támogatásszerzés lépéseibe is bepillantást nyerhettünk. 

A nyár elteltével a következő találkozó számomra egy szeptemberi hétvége volt, ahol a Piarista gimmnáziumban segítettük a résztvevőknek (vagyis nem az őrsvezetők és nem az IST- International Servise Team) szóló hétvégén. Minden IST-s nek legalább egy ilyen hétvégén kell résztvennie. Számomra a hétvége egyik legizgalmasabb játéka az úgynevezett „lánctalpas meseerdő volt” ahol a résztvevők úgy elfárasztottak minket a kreativitásukkal, hogy utána egész este ezt emlegettük. 

Az elmúlt hétvégén pedig egy eddig soha megrendezésre nem került programon vehettünk részt Cegléden. Ezen az alkalmon ugyanis csak az IST tagoknak szólt, és egy igazi „wellness” hétvégét tölthettünk együtt. Erről egy ceglédi fórum is beszámolt: KATTINTS IDE a cikkhez!

A rengeteg színes program és megszámlálhatatlan új barátság mellett nehézséggel is küzdünk. Jelenleg a forrásteremtés legnehezebb szakaszánál tartunk. Ezért kérünk Téged, kedves Olvasó, hogy amennyiben van olyan ismerősöd, akinek van vállalkozása, cége, vagy magasabb beosztásban dolgozik valahol, mesélj neki a dzsemboriról, és ha tud anyagilag támogatni (TAO-s támogatás, hivatalos formában), akkor kérünk jelezd ezt felénk. Keresd bizalommal a csapatparancsnokunkat, de még jobb, ha a csapat egyik dszemboris tagját keresed meg személyesen, emailben, telefonon, facebookon, postagalambal stb.).

Köszönöm azt a pár percet, amit a cikk elolvasására szántál. Ne feledd, szinte biztos vagyok benne, hogy Te is tudsz segíteni abban, hogy jövőre szentmihályi cserkészek legyenek a dzsemborin. 

Jó munkát! 
Boxer

Dzsemborira mennénk…