Mindszenty József raj beszámolója

A 2015-ben alakult Mindszenty József felnőttcserkész raj a 2019/20-as cserkészévnek is nagy lelkesedéssel indult neki, hiszen tagjaink nagy része valamilyen formában részt vesz a csapat (és egyesület/alapítvány) működtetésében/támogatásában.
 
Ebben a cserkészévben legfőbb célunk a csapat felhalmozódott és még meg nem oldott feladatainak pótlása és a felnőtt közösség bővítése, bekapcsolódási pontjainak megjelenítése voltak (hiszen 23 éves kor felett mindenkiből előbb-utóbb felnőttcserkész lesz). Ezt a csapatparancsnokkal egyeztetve, sőt a vándor korosztályra is kibővítva az idei munkatervünkben, a Csapathősök projektben foglaltuk össze, mintegy 6000 teendőt összeírva. De ne siessünk ennyire előre, hiszen a projekt kidolgozásáig még számos programon vettünk részt!

Többek között ott voltunk szeptemberben a Szentmihály-napi búcsún, ahol Hajna felnőtt segédtisztünk finom paprikáskrumplit főzött Tomi és Peti közreműködésével. Majd októberben segítettük a csapattúra megvalósítását szintén a főzés terén (főszakácsunk, Dénes vezetésével) és a sátorállítási, pakolási (Hajna, Tegger) műveletekben is. Nagyon készültünk, hogy a programra jövő szülőkkel beszélgethetünk majd a csapat működtetéséről, a felnőttcserkészekről és az Angyalkert projektről. Sajnos csapatparancsnokunktól nem kaptunk több időt a rövid parkbemutatót követően, mert az elcsúszott napirend miatt el kellett kezdeni az elpakolást. Október 23-án segédkeztünk és részt vettünk többen felnőttcserkészként a Pálfi téri ünnepségen.

Decemberben többen részt vettünk a Csapatkarácsonyi ünnepségen is, majd 2020-as évet a Wass Albert ünnepséggel kezdtük. A minden évben színvonalas és értéket adó rendezvényen Vajda Kincsővel kiegészülve Hajna és Tegger képviselte a csapatot. Ezúton is köszönjük Csécsei Krisztának a koszorút és segítséget! Az ünnepségre készülést segítettük és motiváltuk egy online kvízzel is, amelynek első 5 helyesen megválaszolójának a felnőttcserkészek saját költségükön vásárolt Wass Albert könyveket adtunk ajándékba. Ezt követően segítettük a februári egyházközségi bál megvalósítását: grafikai munkával (Tegger), videófelvétel készítéssel (Feri) és helyszíni előkészületekkel (Betty, Hajna) valamint a csapat által felajánlott két nagyértékű ajándékcsomag elkészítésével járultunk hozzá egyházközségünk egyik legfontosabb szórakoztató kulturprogramjához.

A karantén időszak beköszöntével sem voltunk restek: segítettük a GDPR dokumentációt és megnyitottuk a honlap regisztrációját amelyek azért is mérföldkőnek számító lépések, hiszen felnőttcserkészként tudjuk, hogy a csapat egykori cserkészei felé is megnyitottunk egy nagyon fontos kaput az újoncok, szülők, támogatók mellett. Ezért is vettünk részt a közel 30 inaktív csapattag postai levélben történő "újrahívás"-ában. Szintén a karantén alatt készült el munkatervünk, a Csapathős projekt, amelybe (a vírushelyzet miatt) bárki bekapcsolódhatott, hiszen csak számítógépre és internetkapcsolatra volt szükség a munkához. A projekt beszámolóját az egyesületi beszámolóban olvashatjátok. A karantént követően Tegger képviselte a felnőttcserkészeket a júniusi Trianon100 ünnepségen.

Korábban a csapatparancsnokok mindig meghívták a felnőtteket, idősebb cserkészeket a táborba. Idén ez sajnos elmaradt. De a tábor utolsó napján kaptunk egy segítségkérést, melyben azonnal teherautót/sofőrt kellett szerezni a felszerelés visszaszállításához. Tegger és Dénes dolgoztak a megoldáson, végül Dénes vállalta be a munkanapi mentőakciót. Függetlenül attól, hogy a táborba nem kaptunk meghívást a segélykérésen kívül, a raj egyesületi tagjai kivették a részüket a tábori felszerelés előkészítésében és visszapakolásában egyaránt (és a pénzügyi elszámolásban is). Nyáron még gödöllőn többször pakoltunk és elkezdtük a vezetői szoba és szekrénysor felújítását. További éves operatív munkánkról (NEA 2020, Angyalkert, stb.) az egyesületi beszámolóban lehet bővebben olvasni.

Ebben az évben is volt bőven feladat, ezért vártuk, hogy augusztusban a csapatparancsnok szokásos éves értékelő beszélgetésben egyezteti velünk a raj munkáját, azonban erre Viktor nem tartott igényt. Szomorúan értesültünk, hogy szeptemberben a rajvezetést is elvette Teggertől. Bízunk benne, hogy helyreállnak a dolgok és a felnőttcserkészek korosztálya egyre jobban bővül majd ahol minden vándor és nem-cserkész felnőtt érdeklődő megtalálja helyét a cserkészet legnépesebb korosztályában.

 
Téglás Gergely - Tegger st.
egykori rajparancsnok
Molnár Csenge-Hajna Kiegészítem, mint korábbi kiscserkész rajparancsnok, felnőttcserkészként visszatértem 2019-ben is és 2020-ban is a KCS-portyára mint GH-s. 2020 márciusában egy kedves videó is őrzi a feledhetetlen emléket. Nagyon köszönöm Helli Domonkosnak a közös munkát!