A cserkész híven teljesíti kötelességeit, melyekkel Istennek, hazájának, embertársainak és magyarságának tartozik – így szól a Cserkésztörvény második pontja. Hazánknak és a magyarságnak tartozunk azzal, hogy csapatunk megalakulását évről évre méltón megünnepeljük.

Az elmúlt 95 év nyarait ünnepek sorozata ölelte át, hiszen mindig ekkor ünnepeljük csapatunk megalakulását, a kiscserkész ígérettételeket, a cserkészfogaldalmakat, valamit az egész éves cserkészmunka fénypontját: a nyári táborokat.

Csapatunk 1927. június 8-án alakult, ekkor kapta meg a hivatalos engedélyt a Cserkészszövetségtől, hogy Rákosszentmihályon, a Római Katolikus Egyházközség szervezésében megalakulhat a 929. sz. Szent Mihály cserkészcsapat.

Az idén június 8-án, a 95. évben egész nap többször jelentkeztünk ünnepi rövid üzenettel Facebook-oldalunkon.

5 évvel ezelőtt, a 90. évfordulóra csapatunk egyik korábbi parancsnokának, Szénási Laci bácsi lányának üdvözlő levelét kaptuk.
Szénási László 1934–40 között volt a csapat parancsnoka.


Szentmisével búcsúztatják a táborba indulókat (1932)

Az 1933-as gödöllői cserkészvilágtalálkozón is részt vett csapatunk, ott jelen volt Teleki Pál gróf és Lord Baden-Powell cserkészalapító is.


A csapat táborkapuja a gödöllői Jamboree-n (1933) 


A mai Látogatói napon pedig közel százan lesznek vendégei a cserkésztáborunknak, Esztergom melletti helyszínünkön.

Csapatunk öregcserkészei: a Bagoly őrs ezúton is üzeni: Énekeljetek! 

Bagoly őrs indulója: 

Légy résen cserkész,
Segíts, ahol tudsz.
Legyél bátor,
És szeresd a Hazád!
Ha Isten velünk,
Ki az ellenünk?
Cserkészek, rajta hát,
Jó munkát!


Szerkesztette: Molnár Csenge-Hajna csst.


***
Forrás:
• 929szentmihaly.hu/multunk – csapathonlap
• A rákosszentmihályi 929. sz. Szent Mihály cserkészcsapat 75 éves történelme – könyv, 2002., szerk.: Szlavkovszky László
• https://929szentmihaly.hu/osszes-multbeli-program – csapathonlap

***
Korábbi írásaink e témában:
• Tartalmas volt közösségünk eddigi 95 éve
• Februári kalandok a 95 éves történelmünkben
• Március idusa a 95 év fényében
Zsenge tavaszi élmények az elmúlt 95 évben