Idei évi nyári táboraink alapvető információt (táborparancsnokok, időpontok) itt olvashatjátok! Kérjük így készüljetek és a már fix időpontokat mindenképpen írjátok fel a naptárotokba!  2014. nyarán a csapat újjáalakulása óta először sikerült minden korosztálynak korosztályi tábort szervezni. Az NNT utáni hatalmas lendülettel és sok tapasztalattal felvértezve állunk készen a következő nyárra is! A 2015-ös táborok felelős parancsnokai:

Táborparancsnokság:
Kiscserkész tanyázás 2015 parancsnoka: Rezsabek Zsófia st.
Cserkész tábor 2015 parancsnoka: Téglás Gergely st. Helyettesei: Soós Árpád st. (1031.) és Nagy Adrienn st.
Kósza tábor 2015 parancsnoka: Nagy-Benczey Viktor st.
Vándor tábor 2015 parancsnoka: Gál Tamás Zoltán st.
Igény szerint lesz a cserkész korosztályi tábor mellett Felnőttcserkész altábor is, melynek parancsnoka Sipos Dénes.
FCS igényeket kérjük a felnőEz az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. listára küldeni és megvitatni!
Minden korosztályi tábor GH parancsnoka: Belák Attila
Hozzá tartozik minden tábor élelmezése és logisztikája.

Táborparancsnokok megbeszélései:
- Parancsnokságikon (1-1,5 havonta)
- Komondorokon
- minden kedden 20:00-24:00-ig 929_Skype-on
- vagy drótpostán
Bármi kérdés, óhaj, ötlet merül fel a táborainkkal kapcsolatban keressétek a táborparancsnokokat!
2015. július 1-ig minden héten kedden 20:00-24:00-ig a 929_Skype-on /név amit keressetek: teggero/
A Komondor Nagygyűléseken vagy a levelezőlistán!

Tábor időpontjai
Kiscserkész tanyázás: 2015. július 10-15. (ez a pontos dátum!)
Kósza tábor: 2015. július 6-15.
Cserkész tábor: 2015. július 10-19.
Vándor tábor: 2015. augusztus 8-16.
Felnőttcserkész altábor: nem lesz

Tábor helyek 
Szeretnénk, ha száz fős csapatunk, tucatnyi őrse és rajai magáénak érezné ezt a küldetést és a természetben megvalósuló programjaiba magától értetődően belefűzné azt a szemléletet, hogy ha bármerre jár a nagyvilágban gondoljon a csapatára, társaira és szánjon időt a lehetségesnek tűnő táborhelyek felkutatására. Ez egy jól szervezett túránál-portyánál nem járhat jelentős többlet energiával, sőt még idővel sem ha bele van kalkulálva a programba. Ezért idén (is) meghirdetjük a táborhelykeresési versenyt a csapat minden őrsének!

Mettől meddig?
2014. október 27-től 2015. február 28-ig

Hogyan?
Ha őrsöddel jártatok egy helyen, melyet alkalmasnak találtatok táborozásra és/vagy tanyázásra, akkor nincs más hátra mint a 929-es táborhely adatbázisba írjátok be a szükséges adatokat (ehhez vezetőid férnek hozzá)! A táblázatban hegységek szerint keressétek meg az általatok talált helyet és vigyétek be a fejlécben található adatokat! Fontos, hogy pontosan írjatok be mindent! Kell költségszámítás is!
Figyelem:
- a hiányosan kitöltött táborhely nem számít táborhely javaslatnak!
- javasolni csak az őrsöddel idén bejárt helyet lehetséges ("állítólag"-ok, "egyik ismerősöm mondta"-k, "évekkel ezelőtt jártunk ott"-ok kizárva)
- nem kell, hogy az egész őrs jelen legyen, de ha lehet ne egyedül menj el!
+ fotók, videók és beszámolók plusz pontot érnek a választásnál (ha két hely közül kell választanunk majd tavasszal és az egyikről van fotó/beszámoló, akkor szinte biztos, hogy azt fogjuk megnézni/kiválasztani)
- ha már szerepel az általatok megtekintett hely a táblázatban, akkor ellenőrizd le az összes adatot és számold újra a költségeket!

Mi lesz február 28. után?
Nézd meg a Táborszervezési diagramban! Összeállítjuk a TOP 5 helyeket, majd elmegyünk megnézni a vezetőkkel hagyományainkhoz híven a IV. Komondor keretében. És utána döntünk.

Díjak:
Az az őrs amelyiknek a táborhelyére megyünk egy hatalmas tortát kap majd a tábor első napján! További ajándékok várhatók még, ha lesznek további helyezettek is :)

Irányelvek a táborhelykeresésekhez:
- a KCS-CS-K-FCS táborok egy tájegységben/hegységben, egymáshoz megközelíthető távolságban legyenek!
- Kárpát-Medencén belüli helyek keresése
- tulajdonosi viszonyok jogtiszták legyenek - beszélni kell a tulajdonossal!
- hatóságok által engedélyezett terület legyen - beszélni kell az illetékes hatóságokkal (erdészet, természetvédelem, ANTSZ)!
- KCS-CS-FCS táborok autóval és teherautóval egyaránt megközelíthetők legyenek (esős időben is)!
- megfelelő létszámok elférjenek a területen/házban (várhatóan KCS:30fő; CS-FCS:60fő; K:15fő; V:20fő)