Az őszi mese

Egyszer volt hol nem volt, volt egyszer egy kis csapat, akik november 14-én, egy szeles, ám kellemes őszi napon elindultak, hogy bebarangolják és felfedezzék a Normafát, környékét és a János-hegyi kilátót. Reggel, amikor az óra kilencet ütött, ez a kis csapat találkozott az Örs vezérről elnevezett téren, egy gomba formájú épületnek tövében. Szép számmal összegyűltek a helyszínen. Volt ott öt igazán talpraesett leányzó, azaz Adri, Dalma, Dóri, Gréti és Lilla, valamint öt igazán harcedzett fiú, azaz Ábel, Ádám, Döme, Kristóf és Máté. Rajtuk kívül pedig ott voltak a vezetőik is, Hajna, Bibi, Hanna, Nóri (aki egyben a segítőjük is volt), Noncsi, Kristóf és Annamari. Így összesen 17 vándor vágott neki az expedíciónak.

A szülői búcsú pillanatai után neki vágtak az utuknak. Először metróra szálltak és a Déli pályaudvar állomásig utaztak, majd kis várakozás után máris a 21/A buszon ültek, amivel egészen a Normafáig jutottak el. A buszról leszállván elkezdték a felfedező útjukat. Először a Normafa melletti játszóteret célozták meg, ahol elfogyasztották tízórai elemózsiájukat. Miközben szendvicsüket majszolták Dalma és anyukája jóvoltából finom mézeskalácsot, illetve Máté és nagymamája jóvoltából pedig sós apró finomságot is ehettek. (Ezúton is köszönjük a finomságokat!)

Immáron a jóllakott kis csapat újra útnak indult. Az őszi avar csak sistergett talpuk alatt, miközben az erdei ösvényt koptatták. Egyszerre csak egy hatalmas és meredek rész következett az útjuk során. Ám nem rendítette meg őket. A gyerekek és vezetőik a saját kezüket nyújtva adtak segítséget társaiknak, hogy végül aztán felérjenek a csúcsra. A megerőltető menet után megálltak megpihenni, majd újult erővel továbbmentek. Hamarosan meglátták az erdő fái között elbújt hatalmas kilátót. Ez erőt adott a kis csapatnak és egykettőre oda is értek Budapest legmagasabb pontjára, az 527 méteren fekvő Erzsébet-kilátó szilárd falaihoz. Fontos azt megjegyezni, hogy a kilátót Erzsébet királynéról nevezték el tiszteletből, mert többször járt a János-hegy tetején 1882-ben, hogy megcsodálja a pazar kilátást a városra. A kilátót Schulek Frigyes építész tervezte, 1910-ben adták át a közönségnek.
 

Felmásztak a kilátó néhol igen keskeny lépcsőin és fejedelmi kilátás tárult a szemük elé. Láthatták az egész várost maguk előtt, a környező szép hegyeket, illetve a hatalmas és szép formájú felhőket. Még a szél sem fogott ki a csapaton, ugyanis Kristóf nagyon hősiesen szállt szembe szél erejével. A gyerekeket egyesével fogta fönt, hogy körbe tudjanak nézni a kilátó legtetején lévő szinten. A tájban való csodálkozás után visszatértek a kilátó alsó részére és itt nekiláttak az ebédhez. A sok-sok finom szendvics, keksz, mézeskalács, gabonapehely jól esett éhes bendőjüknek. Az ebéd befejeztével pedig visszasétáltak a Normafához. Sétálás közben vidám volt köztük a hangulat, rengeteg termést gyűjtöttek, dobáltak sok falevelet és a főbb fatípusokat is felsorolták.
 

 A Normafánál pedig kezdetét vette a JÁTÉK! Játszottak egy csomó ügyességi és mozgós játékot, melyet mindenki nagyon élvezett. Ezután újra felkerekedtek és lesétáltak egészen a Fogaskerekűig, ahol még egy utolsó nagyot falatoztak. Utoljára visszanézhettek az erdő fáira és már úton is voltak hazafelé. Igaz, hogy most ott hagyták az erdő szépségét, de a kirándulás örök emléke ezután mindig bennük fog élni, és boldogan emlékeznek majd arra, hogy bebarangolták így együtt 17-en a Normafát és környékét. Itt a vége fuss el véle.

Kiss Noémi
őrsvezető