2016. április 9-én tartotta a rákosszentmihályi egyházközség az irgalmasság napját. Ezt a sajátos eseményt az irgalmasság évének jegyében álmodták meg abból a célból, hogy a plébánia közösségének tagjai közös feladatvállalással az irgalmasság cselekedetét gyakorolják, és összejöjjenek az Úr nevében.


9 órára érkeztünk Templom térre, ahol a szentségimádást követően csoportkép készült a templom lépcsőjén. Ezt egy rövid eligazítás követte a közösségi ház nagytermében, melyen a főszervező, Petrovics Sándor úr ismertette a programlehetőségeket, és a jelenlévőket beosztotta a különféle feladatokra.

A mellékoltárok szobrait tisztogatják a lelkes gyerekek

Mi, cserkészek, külön kérésünkre olyan feladatokra iratkozhattunk fel, melyeket a plébániatemplom illetve a közösségi ház körül kellett elvégezni.


Baczó Bogi ablakot tisztít

A jégmadár őrs megjelent tagjai Kinga vezetésével ablakot mostak a plébánián, illetve a dolgozók számára biztosították az enni- és innivalót a délelőtt folyamán. Szendvicseket készítettek, süteményt hoztak. Mi pedig Noncsival, Andrissal és Baczó Tamással a templomban pókhálót takarítottunk és port töröltünk.


Pákozdi Andris pókhálómentesít

A magyar és a vatikáni zászlót is leszedtük a magasból, és visszahelyeztük, miután kimosták. Munka közben volt szerencsénk megszólaltatni a bal oldalhajóban található harmóniumot, és a templom szószékébe is alkalmunk nyílt felmászni. Eközben a dolgozók legkisebbjei felmosták a főhajó központi folyosóját, letörölgették a szószékek tetejét és a mellékoltárok szobrait. Eközben Vajda Kincső és édesanyja vezetésével megszépült és új virágokat kapott a templom előtti kis sziget, melyen Mindszenty József szobra áll.
 


Mindenki megtalálta a neki való feladatot

Közben a közösségi ház udvarán bográcsban készült a dolgozók ebédje, az ínycsiklandó vaddisznópörkölt. Készült B menüként olasz tészta is. A nagyteremben kereszt alakban elrendezett, terített asztal fogadta az éhes, megfáradt résztvevőket, és a jó hangulatban elköltött ebéd után több élménybeszámolót is meghallgattunk.


A kertben készül a vaddisznópörkölt

A közösségből többen felkeresték a kistarcsai kórházat, illetve olyan kerületben lakókat, akik életük nagy részét egyedül töltik. A beszámolók alapján megtudtuk, mennyire sokat számít egy ilyen látogatás a beteg vagy magányos embernek. A kertben is sok munkát végeztek a lelkes hívek. Az eseményre volt, aki Zuglóból érkezett, és szép szavakkal illette ezt a szép kezdeményezést.
 


Az alkalomhoz illően megterített asztal

Az étkezést kulturális események követték. A Néri Szent Fülöp Katolikus Általános Iskola diákjai tartottak előadást és a déleőtti munkába is bekapcsolódó Harmadik Világ Szegényeinek Szolgái Missziós Mozgalom tagjai tartottak élménybeszámolót a Peruban töltött éveikről. Sor került versolvasásra, este szentmisével és koncerttel zárult a nap eseménysorozata. A délutáni programokat csak érzékeltetés céljából a reggel ismertetett program alapján soroltam fel, mivel ebéd után már nem vettem részt a további programokon.


Az irgalmasok ebéd közben

Cserkészként délelőtti szolgálat volt a nap központi része, hiszen bekapcsolódhattunk a nekünk otthont adó plébánia életébe és feladataiba, illetve segíthettünk, ahol tudtunk. Ezt tekinthetjük egy lépésnek afelé, hogy kapcsolatunkat szorosabbra fűzzük, megújítsuk a plébániával, a helyi közösséggel. Az ebédet követően a főszervező úr felesége, Kinga néni külön kiemelte a cserkészek munkáját mint „Angyaljárást a templomban”. Ezt hallva nem tartom tehát kizártnak, hogy a jövőben megnövekedjen a plébániáért tett szolgálataink száma.


Nagyon jól éreztük magunkat


Jó munkát!
Marczell Miklós