Idén, május huszonnyolcadikán és huszonkilencedikén tartottuk a Leopárd őrs első közös őrsi portyáját, mely során a Duna-Tisza közi Pilis várost kerestük fel. Íme, egy megkésett beszámoló e jeles eseményről:
Eredetileg két éjszakásra terveztük a portyát, hogy több időt tölthessünk együtt őrsi keretek között még a tábor előtt, de végül egyéb elfoglaltságaim (vizsgaidőszak) miatt fájó szívvel kénytelen voltam kurtítani a programon.



 

28-án, szombat reggel találkoztunk az Örs vezér terén, majd a Nyugati pályaudvart vettük célba. Már a metróállomáson várakoztunk, amikor Peti is megérkezett. Kis híján itthon felejtettük. Azóta is rossz szokás az őrsben, hogy aki jóval korábban érkezik, az pontos, aki pedig pontosan érkezik, az már elkésett. Jó lesz erre a jövőben jobban odafigyelni.

A Nyugatiból Pilis városba vonattal bő háromnegyed óra alatt el lehet jutni, Budapesttől nagyjából 45-50 km-re fekszik. Nevezetességei közé tartozik a Beleznay-Nyáry-kastély, az evangélikus templom és a Gerje-patak forrásvidéke. Elsősorban azért választottam portyahelyszínként, mert a város külterületén a családomnak háza és szőlője van, ezért a szállásért külön nem kellett fizetnünk.


Érkezés után a vasútállomásról a házhoz indultunk, hogy a nagy táskát kicsire váltva nekivághassunk a napnak.  A napirendbe egy kisebb kirándulás volt betervezve, mely során a város közelében fekvő kedvelt túrahelyszínt, az ikerfenyőt kerestük volna fel, ez azonban elmaradt, ugyanis Mudi ezen a napon a gimnáziumi felvételi miatt csak később tudott kis csapatunkhoz csatlakozni. Mivel nem tudtuk előre, mikor hozzák meg őt autóval a szülei, ezért inkább a településhez közelebb eső Gerje-forrásvidéket kerestük fel. Itt sajnos hosszú keresgélés után sem leltük meg a közelben elhelyezett geoládát, viszont ráleltünk az államalapítás emlékkövére, mely az itteni parkerdő egyik nevezetessége. A közelben emlékkereszt is áll.



 

Ehhez a helyhez kötődik a szerepjáték, melyet a portya során kitaláltunk, és tervezzük, hogy a jövőben őrsünk mindennapjainak szerves részévé tesszük, vonzó alternatívaként a telefonos és számítógépes játékokkal szemben. Utána, amíg a város közlekedési csomópontján várakoztunk, a nagy melegtől kitikkadva egy jó kis fagylalt elfogyasztása mellett döntöttünk.

Miután Mudit sikeresen eljuttatták hozzánk a szülei, készítettek rólunk egy csoportképet, majd hazaindultak, mi pedig visszatértünk a bázisra. A délután folyamán továbbgondoltuk a közös szerepjátékot, melyhez mindenki különböző eszközöket és fegyvereket készített magának, majd közös erővel elkészítettünk bográcsban egy finom paprikás krumplit. Később Noncsi is csatlakozott hozzánk, őt az őrs a szerepjátékhoz kapcsolódó, rögtönzött keretmese-jelenettel fogadta, mellyel nagy sikert arattunk. Este kötetlen portyatüzet tartottunk, melyhez csatlakozott kis családom néhány tagja is és a kutyáink is. Első napunk szabadon és vidáman telt, és este az elalvás sem okozott gondot senkinek.


Reggel az őrs korábban ébredt a kitűzött ébresztőnél és az őrsvezetőnél. Két vállalkozó őrstag fürdőt vett a kerti csapból a slag és az őrsvezetőjük segítségével, a többiek félénken csak nézői voltak a műsornak. A szűk körű fürdést követően reggeli és szendvicskészítés következett, majd összepakoltunk, és hazaindultunk, előtte azonban részt vettünk a helyi szentmisén, lévén vasárnap. A katolikus templom épülete egykor mozi volt, most azonban más jellegű eseményre gyűlt össze a pilisi egyházközösség. E napon tartottak bérmálást, melyet Dr. Varga Lajos váci segédpüspök szolgáltatott ki. Sajnos a férőhelyek korlátozottak voltak, mi viszont még időben elfoglaltuk a leghátsó sorokat, hogy különösebb kellemetlenség nélkül el tudjuk érni a vonatot. Ahogy elérkezett a szertartás ideje, többen is ragaszkodtak, jól megszokott helyükhöz az utolsó sorban, ez pedig ahhoz a kellemetlenséghez vezetett, hogy a szertartás közepén kellett elnézést kérve kisorolnunk a helyünkről, és nagy túrazsákokkal kioldalogni a templomból. De az őrs tiltakozása és a kellemetlen körülmények ellenére a miselátogatás is része lehetett portyánknak, amiért külön hálás vagyok a Mindenhatónak.

Összefoglalva: Első közös őrsi portyánk jó mulatság volt, ugyan a napirendet több tényező megváltoztatta, mégis végig jó volt a hangulat, és élveztük az együttlétet. Az őrsből hat cserkész vett részt a portyán (Peti, Andris, Kék, Kálmán, Page, Mudi), kiegészülve Noncsival, plusz azzal az egy kötelező őrsvezetővel, aki most zárja sorait.

Jó munkát!
Marczell Miklós őv.