„Én tükre vagyok minden mosolyoknak,
én azért élek, hogy visszamosolyogjak
virágra, lepkére, bokorra, rengetegre,
farkasra, bárányra, szivárványra, fergetegre,
fényre, holdra, csillagokra, szegényekre, gazdagokra,
szenvedésre, vidámságra, jó napokra, rossz napokra,
rózsafára, keresztfára, visszamosolyogjak mindenre,
visszamosolyogjak az Istenre.”
Mécs László: A gyermek játszani akart (Részlet)
Vácrátótra indultunk, hogy felfedezhessük az ország egyik legszebb, 2017-ben 190. évét ünneplő romantikus tájképi kertjét.
2016. november 12-én, szombat reggel 9-kor találkoztunk Újpest–Városkapunál, hogy együtt vehessük célba Vácrátótot. Buszunk jól vette a kanyarokat, és megérkezve, a Kert bejáratánál már várt bennünket Varga Magdolna, a Magyar Tudományos Akadémia Ökológiai Kutatóközpont munkatársa. Ő volt ugyanis a kerti szakvezetőnk, aki izgalmas magyarázatokkal körbesétált velünk a területen.
A Botanikus Kertnek az ősz esős, novemberi arca mutatta meg magát.
De nekünk, cserkészeknek nem szegte kedvünket az eső. Szakvezetőnk is tudta ezt. Mondta is, hogy ismeri a cserkészek elszánt jellemét, tudta, hogy mi, cserkészek nem bátortalanodunk el a zord időjárás ellenére sem, ha természetjárásról van szó!
Sétánkat a „Berkenyeház” kiállításával kezdtük. Itt bemutatják – többek között – a növényvilág sokszínűségét, a botanikus kertben folyó kutatói munkákat, illetve interaktív eszközökkel serkentik a gyerekeket a különböző kérdések megfogalmazására. Szakvezetőnk színesítette a programot fejtörős játékkal is.
Továbbhaladva a házból besétáltunk a rengetegbe. Szívesen hallgattunk szakvezetőnk előadását a természet gazdagságáról. Nekünk szegezett kérdéseivel nemcsak lelkesítette a programot, hanem kölcsönössé is tette a kommunikációt.
Miközben gyönyörködtünk az ősz színeiben, séta közben meghallgattuk a kert históriáját, szemügyre vehettük gyűjteményeit, állatvilágát.
Sétánk végén cserkésztapssal köszöntük meg szakvezetőnknek a pompás élményeket és az ismereteket.
Majd a Trópusi és Pálmaházban immár önállóan sétáltunk végig a különleges, titokzatos növények között.
Végül a „Karbonház” kiállítása tárult elénk: itt – többek között – az éghajlatváltozásról, a környezetvédelemről, a klímabarát otthonról ad hírt az érdekfeszítő anyag.
A buszon kellemesen elfáradva, remek hangulatban utaztunk hazafelé, a vezetők dal- és tapsjátékokkal múlatták az időt a gyerekekkel.
Tartalmas utazásunkért hálát adunk a Teremtőnek.
Molnár Csenge-Hajna
rajvezető
***
A kirándulásról fényképek itt találhatók.
A felvételeket Bárczay-Baján Zsófia, Kiss Noémi, Kovács Viktória és Molnár Csenge-Hajna készítette.