Nógrád megye felé vettük az irányt a kiscserkészekkel az idei portyán. Újpest-Városkapu Autóbusz-állomáson találkoztunk a Panda, a Mosómaci és a Puli kutya őrs tagjaival és vezetőivel 2017. március 18-án, szombat reggel 9 órakor.


A portya egyik jellemzője, hogy a vezetőkkel egymás között szétosztva visszük a portya összes, közösen használt felszerelését, amelybe a kétnapi élelem is beletartozik. Ezúton is köszönjük Zámbó Anikó édesanyának, aki szombat reggel segített a buszállomásig autóval elszállítani a felszerelést.

A Középkelet-magyarországi Közlekedési Központ Zrt. által indított menetrendszerinti mentesítő autóbuszjárattal utaztunk a nagy múltú – történetében az 1200-as évekre visszatekintő – községbe, ahol elsőként szállásunkat foglaltuk el a Szent Borbála Vendégházban.

Dr. Szrenkáné Nagy Erzsébet vendéglátónk nagy szeretettel fogadott bennünket. Büszkén mesélte, hogy az ő gyermekei is cserkészek. Körbevezetett bennünket a szállás teljes területén, elfoglaltuk szobáinkat, majd a közösségi teremben megebédeltünk.

Csendespihenő alatt a vezetőkkel egyeztettük a délutáni programunkat, ebben már az idei keretmesénk (Gru-Minyonok) elemeit is bevetettük. Az időjárás nem kedvezett a kellemes természetjárásnak, ezért a cserkészetben szokás „esőprogramot” vetettük be.

A gyerekeket három csoportra osztottuk, és ők úgynevezett „Forgó” rendszerben haladtak a kijelölt állomásokra.    
A Forgó első részében Viki, Aliz és jómagam voltunk a kijelölt állomásokon. Viki bibliai történeket játszott el a gyerekekkel, Aliz a cserkészinget mutatta be és rajzoltatta le, én pedig az elsősegélydobozról tartottam előadást nekik.

Ezután felfrissülésként számháborúztunk a kiscserkészekkel a hatalmas udvaron. Ekkor zajlott le az első keretmese jelenet: a gyerekek (sárga minyonok) számháborúztak a lila (gonosz) minyonokkal. A csatában természetesen a jó győzött, így folytattuk a Forgó második részét.

Ebben Noémi, Zsófi és Domi voltak az állomásokon. Noémi idillikus képeket rajzolt a gyerekekkel, Zsófi népmeséket adott elő, Domi pedig az eddigi tudásukból vizsgáztatta a kiscsapatot.

A program teljesítése után már készülődtünk az estére. Fürdés és vacsorakészítés következett. Portyaséfünk paprikás krumplit főzött vacsorára. Az előkészületben segítségére voltak a kicserkész lányok, akik ügyesen meghámozták a krumplit, megpucolták a hagymát.

Jóízűen megvacsoráztunk, majd cserkészethez illően mindenki elmosogatta a saját tányérját, poharát, evőeszközét.

Ezután egy esti portyatűz következett, itt folytatódott keretmese. A sárgaminyonok (gyerekek) találkoztak Gruval (Hajna), lányaival (Noémi, Viki, Aliz), és a minyonok vezetőjével (Zsófi). A kereszt alakú gyertyakompozíciót körbeülve énekeltünk, daljátékokat játszottunk.

A portyatűz közben elkezdtük az éjszakai meseerdő programját is, amely több állomáson keresztül vezetett a szálláshelyen. A gyerekek bátorságpróbán küzdötték magukat keresztül: a feladatok a tudásról, a becsületességről szóltak. Útközben a gonosz is megkísértette őket, de mindannyian kiállták a próbát, ezért újra találkozhattak Gruval, aki oklevéllel és a minyonok által kedvelt banános édességgel ajándékozta meg őket.

Mindezek lezárásaként nyugovóra tértek a gyerekek, mi vezetők pedig az esti vezetőségi gyűlésünkön megbeszéltük a nap eseményeit, átvettük a másnapi programokat, és beszéltünk a jövőbeni kiscserkész teendőkről is.

Másnap reggel csodálatos napfényre ébredtünk. Semmi nyoma nem volt az előző napi esőzésnek. Mi vezetők, korábban ébredtünk, áttekintettük a napi akciótervet, elkészítettük a reggelit.

Majd a gyerekeket ébresztve hamar reggeli tornára irányítottuk őket. A testmozgást Domi vezényelte nekik.

Ezután bőségesen megreggeliztünk, majd összekészülődtünk. Miközben csomagoltunk hazafelé, újra megjelent Gru. Javasolta, hogy az előző esti sikeres bátorságpróbát - a minyonokkal (gyerekek) közösen -  szentmisén pecsételjék meg.

A Szent András templomba mentünk szentmisére, ahol a misét tartó Lukács András c. apát észrevette, hogy nem helyiek vagyunk. A szentmise elején nagy szeretettel köszöntött bennünket és kérdésére elmondtuk, hogy Budapestről érkeztünk.

A szentmise végén pedig a sekrestyéből visszasietett hozzánk és mindannyiunknak adott emlékül egy képeslapot a templomról.

Visszatérve a szállásunkra, újra megjelent Gru… Miután a sárga minyonokkal megpecsételték közös munkájukat a szentmisével, elmondta a minyonok vezetőjének az első közös feladatot, amely a szálláshely kitakarítása volt.

A gyerekekkel közösen összesöpörtünk, felmostunk. Közben a vezetőkkel elkészítettük a tízórainkat.

A hazafelé vivő busz indulásáig maradt időben a napfényben játszottunk a gyerekekkel az udvaron, majd búcsút vettünk a Szent Borbála Vendégháztól, és kisétáltunk a buszmegállóba.

Ott befalatoztuk a tízóraikat, majd elindultunk volna hazafalé… de a budapesti Volánbusz társaság bizony megtréfált bennünket. Hiába volt írásos, visszaigazolt foglalásunk az adott járatra, utasokkal teli jármű várt bennünket. Így hazautunkat a rugalmas gondolkodású gépkocsivezető emberségének és logisztikai szakértelmének köszönhettük. Kicsit szűkösen, de a cserkészethez méltó fegyelmezettséggel – állva – elutaztunk a 10 perc távolságra lévő Rétságig. Megérkezve már várt bennünket egy szintén Budapestre tartó – a kedves buszvezető és segítő kollégája által nekünk megszervezett – busz. Innentől már kényelmesen ülve utaztunk hazáig, ahol már mosolyogva vártak bennünket a gyerekek szülei.

Tartalmas portyánk sikeréért hálát ad
unk a Teremtőnek!

Molnár Csenge-Hajna csst.
kiscserkész rajparancsnok

 

Az utazáson készített felvételek itt megtekinthetők.
Kiss Noémi őv. és Kovács Viktória felvételei.