Augusztus 18-án hajnalok hajnalán indult neki a vándor raj (a Reinisch és Sipos család tagjaival kiegészülve) a kalandos bringatúránknak (vagy a bringás kalandtúránknak) Szlovénia és Észak-Olaszország területére.
Már ekkor volt annyi kis izgalom a dologban, hogy az egyik autó pár órával később indult útnak, de ezt a lemaradást hamar behozta, mivel a nagyobbik kocsit illetve utánfutóját kellő képen megpakoltuk a felszerelésekkel, hideg élelemmel, konzervekkel, sátrakkal meg persze a 7-8 biciklivel (egészen érdekes látvány lehettünk).
Egy hosszabb autókázás során kora délután meg is érkeztünk a csodaszép Beledi-tóhoz, amit együtt körbe bicikliztük.
Ezután két keréken indultunk tovább Jesenicébe, azonban az időjárás kicsit közbeszólt. Úgy gondoltuk pár csepp eső nem árt meg (és hát akkor bringázunk, amikor jól esik) ezért folytattuk utunkat. Pár km megtétele után viszont már úgy esett mintha dézsából öntötték volna, így behúzódtunk egy híd alá és az autós mentést vettük igénybe, amiben csak annyi nehézség volt, hogy a tótól az autóval tovább indulók kissé más útvonalon és sebességgel haladtak. Várakozás közben elfogyasztottuk élelem tartalékainkat és a cserkészet szépségéről elmélkedtünk. Ekkorra megérkezett a felmentő sereg és a bringák felpakolása után kocsival folytattuk utunkat első szállásunkra egy csodaszép és csöndes kempingbe, amit később a csend és béke szigetének neveztünk el. Mire megérkeztünk szerencsére elállt az eső és így sokkal vidámabban telt a sátor állítás és a vacsora főzés.
Másnap reggel szikrázó napsütésre ébredtünk, ami nem csak jókedvünket fokozta, hanem az előző nap megázott ruháinkat is megszárította (majdnem). Reggeli után ki-ki kedve szerint biciklire vagy autóba pattant és Tarvisio felé vettük az irányt. A folyamatos autós kíséret lehetővé tette, hogy mindenki az erejének és kedvének megfelelő távot tekerje le. Néhány km után újra találkoztunk és az autós csapat is bringára szállt.
Egész úton gyönyörködtünk a napsütésben és persze a festői tájban. A már önmagában is szép bringaút hidakon és alagutakon keresztül vezetett végig. Délután a csapat fáradtabb része visszaszállt az autóba és
a második szállásra indult, ahol neki állt főzni, hogy a később érkező, akkor már szintén fáradt csapatot vacsorával várja. Ezek az esti vacsorafőzések mindig vidáman teltek, a gasztronómiai különlegességekről nem is beszélve.
Utunk harmadik napján Udine felé vettük az irányt, ezen a szakaszon már kevésbé volt gyönyörködtető a táj, de az út ekkor sem vált unalmassá. Eleinte azért, mert az emelkedők és lejtők állandóan váltakoztak, ezután pedig egy defekt és annak útszéli árokban való javítása tette izgalmassá az utat. Ezek után megérkeztünk Udinébe, melynek kis utcái és szép épületei mindenkit elvarázsoltak. Hamarosan újra egyesültünk az autós csapattal és négy keréken folytattuk az utat az utolsó kempingbe Gradoba, de előtte tettünk egy kis kitérőt Doberdóba, mely történelmi emlékhelyünk.
Miután a kempingben lepakoltunk, letekertünk a tengerpartra és csobbantunk egyet az Adriában és persze nem hagyhattuk az igazi olasz fagyi megkóstolását sem. Az utolsó estét is közös főzéssel és beszélgetéssel zártuk. Másnap reggel összepakoltunk és újra a magyar föld felé vettük az irányt, vagyis vettük volna, ha az autó elindul. Mivel nem tudtuk kideríteni, hogy honnan lehetne új akkumlátort szerezni bele, megpróbálkoztunk az autó megtolásával, ami furcsa módon sikerült, így hazáig szinte meg sem álltunk. Szerencsére épségben hazaértünk és a tábor élményeire azóta is boldogan emlékezünk.
Sipos Kinga