A kiscserkész ígérettétel és kiállítás-megnyitó is gazdagította rendezvényünket, amelyen értékeltük az elvégzett munkát, és új feladatokat körvonalaztunk.
2017. június 17-én, szombaton délután tartottuk évzárónkat.
Az ünnepséget hagyományosan a Cserkészindulóval kezdtük, majd Urbán Gábor plébános atya nyitotta meg imádsággal.
Ezután műsorvezetőnk, Reinisch Miklós stj. köszöntötte az idei cserkésztiszt vendégünket, Kéri Lászlót, aki aznap Szegedről érkezett hozzánk az ünnepségre, hogy hivatalossá tegye – vagy ahogy cserkésznyelven mondjuk: kivegye – a kiscserkész-ígérettételeket a jelölteknek.
Kéri László cst. – Laca – több mint húsz éve cserkész. Szegeden az 1507. sz. Árpád-házi Szent Margit cserkészcsapat parancsnoka. Civil életében tanár, tapasztalatának és nagy tudásának a Cserkészszövetség sok hasznát veszi a vezetőképzésben. Számos segédtiszti kiképzőtábor parancsnoka.
Az ünnepélyes ígérettétel előtt elhangzottak az kiscserkész törvények is, amelyeket két bátor kicserkészünk mondott el a jelölteknek: a Mosómedve őrsből Hunyadi Rebeka és a Puli kutya őrsből Bodó Kristóf.
Majd cserkésztiszt vendégünk ünnepi beszéde után kivette az ígérettételeket, amelynek komolyságát azzal hangsúlyozta, hogy megkérte a jelenlévőket, hogy felállva tisztelegjenek a kicserkész-ígérettételt kimondó jelöltek előtt.
Az ünnepélyes részt a cserkészeknek csapatparancsnokunk, Téglás Gergely csst. vezényelte: csapatunk vigyázzállásban és tisztelegve fogadta a kicserkész-ígérettételt.
Az idén tíz kiscserkész-jelölt mondott ígéretet, ez alapján hivatalosan is a Magyar Cserkészszövetség tagjai közé kerültek.
A Mosómedve őrsből: Fekete Dóra Gyöngyvér, Fehér Zsófia, Varga Emőke.
A Panda őrsből: Orlay Anna Zselyke, Schel Mária, Sipos Emese Krisztina, Szabó Viktória.
A Puli kutya őrsből: Báncs András, Kovács Keve, Mészáros Ádám.
Megkapták a narancsszínű nyakkendőjüket és a gubacsot, amely a nyakkendőgyűrűként szolgál.
Az ígérettétel után az évzáró ünnepség részéhez tartozott az egész éves cserkészmunka elismerése. Csapatparancsnokunk, Téglás Gergely csst. vezénylésével kitüntetésben részesültek a legszorgalmasabb cserkészek.
Majd a 90 éves csapattörténeti jubileumi kiállítás-megnyitóra került sor a plébánia nagytermében.
A ceremóniát – mint a kiállítás főszervezői – Marczell Miklós őv. és jógmam prezentáltuk.
Ennek fényében Némedi Boldizsár ifjú cserkészünk citerán játszotta el a Cserkészindulót és a Csapatindulónkat.
A rendezvény hivatalos zárásaként a Csapatindulónkat zengtük el.
Majd egy 90. évfordulóra készült tortával édesítettük meg az ünnepi hangulatot.
Az ünnepségről készült felvételeket Nagy-Benczey Viktor csst. készítette.
Molnár Csenge-Hajna csst.