Március 15. Szikrázó napsütés köszöntötte a kilátogatókat  március idusán a  szentmihályi Pálfi téren, ahol kokárdás fiatalok és lélekben fiatalok  jöttek el, hogy meghallgassák a Kölcseys diákok müsorát és  virágokkal,
 nemzetiszín szalagokkal díszített koszorúkat a még  majdnem fagyott földre letéve emlékezzenek e hüvös reggelen az  egykor forrón dobbanó, izzó szívekre, melyeket oly nagyon fütött a  hazaszeretet,  hogy egyetlen nap alatt véghezvitték a lehetetlent: A sárba hajítva rabláncait az égig emelték a Nemzetet! A megemlékezésen jelen volt és díszsorfalat állva hozzájárult az  ünnep méltóságához a 929.sz Szent Mihály cserkészcsapat is.  Megtisztelés volt a csapat számára, hogy az ünnepi beszédet  csapatparancsnok-helyettesünk, Téglás Gergely ("Tegger") mondhatta  el. 
 
 Március 22. A nagyböjt csúcspontjaként a Nagyszombati liturgiát megelözö  délelött cserkészeink a templomunkban csendes örséget adtak Urunk  sírjánál megilletödve, de szivükben már a feltámadás ígéretének  erejével. A délelött azonban más programokat is biztosított csapatunk többi  tagjának, s megpihenve a sír melletti örség szüneteiben készülhettek  a hímes tojások.