Az elmúltévekhez hasonlóan, idén is megrendezésre került a farsangi bál, Angyalokfarsangi mulatsága néven, a Néri iskolában. Február 9-én szombat délután 5-6óra fele gyülekezett a segítő csapatunk. Szép számmal összegyűltünk.
 Azelőkészületekben mindenütt segítettünk a szervezőknek. Voltak, akik acserkészsarkot készítették el, reklámozva a csapatot. Voltak, akik a ruhatáratkészítették elő, s olyanok is akadtak, akik kenyeret kentek és díszítettek.Volt tehát munka bőven, de mi egy cseppet sem bántuk, hanem nagy lelkesedésselcsináltuk. A bál nyolc órakor kezdetét vette. Dr. Horváth Attila köszöntötte aközönséget, majd Borbély-Ragány Gyöngyvér a Néri Szent Fülöp KatolikusÁltalános Iskola képviseletében mondott pár szép szót. Majd Gábor atyafolytatta és elimádkoztunk egy imát az egybegyűltekért és a bál céljáért.Ugyanis a bálon összegyűjtött pénzt egy nehéz sorsú család fogja megkapni. Aszép, hangzatos szavak után következtek az előadások. Színvonalas produkciókvoltak. Az egyik legjobb az Arany János – Családi kör című versének átiratavolt, azaz John Gold – Family karika. A nagy énekkar pedig, Bud Spencer ésTerence Hill egyik közös filmjéből (Különben dühbe jövünk) adott elő egyrészletet. Nagyon jót mulattunk ezeken a humoros műsorszámokon. Azutánfelváltva végeztük a feladatokat, miközben volt idő a mulatozásra is. Roptuk atáncokat a tornaterem padlóján. Néptáncot, rockyt, párban, avagy pár nélkül.Éjjel kettőkor már csendesen pihentünk a padokon és hallgattuk a banda utolsószámait. Majd elpakoltuk a ruhatárat és elindultunk hazafele.
Másnap reggel kilenc óra körül a Cselőtei testvérek,Gergő, Lola és Viktor mentek pakolni. Lebontották a cserkészsarkot és segédkezteka Néri iskola helyreállításában.
 
Köszönjük Mindenkinek a részvételt és az aktív segítséget!
Kiss Noémi őv.
Vidra őrs