A harmadik Komondor Nagygyűlés, másnéven a Vezetőségi Hétvége egy fagyos, hideg december eleji péntek esténkezdődött el. Méghozzá egy rejtvénnyel. Az őrsgyűlések után a vezetők különösSMS-t kaptak, mely egy Morze üzenethez vezette őket. 
A nagy lázas fejtegetésbenkiderült továbbá az is, hogy az üzenet újabb rejtélyes pontokat tartalmazott.Így hát nem volt mit tenni. A leírtak alapján a vezetők kettesével nekiindultak a sötét városnak. Kalandjuk tehát kezdetét vette…
 
Atömegközlekedő eszközök néhol segítették, néhol pedig gátoltáktovábbhaladásukat. Ám ezt az akadályt simán átvészelték, és az adott időpontbanaz adott helyekre érkeztek. De ahelyett, hogy letelepedhettek volna, újabbrejtvényes üzenetbe botlottak, illetve egy zacskó fagyasztott ennivalóra is. Nagyörömükben gyorsan megfejtették a rovásírást és elindultak a célállomás felé.Csillaghegyre érkezvén hamar megtalálták az aznapi szállásukat, ami a 831.csapat csapatotthonaként funkcionál. Lepakolták hatalmas táskáikat, majd egy nagy Rizikó játék közepettemegvacsoráztak. Búcsút vettek Teggertől, aki csak üdvözölte a megérkezővándorokat. Viszont vezetőink nem búslakodtak sokat, és egy újabb játékkörkövetkezett, ami után aludni tértek.
Másnap, ahogy megreggeliztek, egyből neki is láttak acsapat ügyeinek. Megbeszélték az őrsök helyzetét, a problémákat, a leendőprogramokat, a szervezéseket. A hosszú és fáradalmas, ám de lényegre törőeszmecserék után a fiúk megint Rizikóztak, miközben a lányok ebédet csináltak akonyhában. Egy kis idő után finom illatok szálltak a levegőben és a gyros hamarel is készült. Eljött az ebédidő, amikor is betoppant Endrú mindenki nagyörömére.
 
Az ízletes ebéd után elmosogattak,összepakoltak maguk után. Kitakarították a helyiséget vezetőink, majd pedigelindultak hazafele, vissza a jó öreg Rákosszentmihályra.
 
Kiss Noémi őv.
Fehérfarkas őrs