Szeptember 16-án, szombaton reggel 9:00-kor találkoztunk a Bi-Pi villában a többi csapatparancsnokkal.


Szokásunkat nem megtörve késtünk nagyjából 10 percet. A többiek még a regisztrációval foglalkoztak, így sok mindenről nem maradtunk le. Mi is regisztráltunk és kaptunk egy füzetet, amelyben benne volt az összes csapatparancsnok vagy megbízott, aki ott volt a találkozón.

Imádsággal kezdtük, majd egy kis ismerkedős játékkal. A székekből kialakítottunk egy folyosót, ami a Dunát jelképezte, a vezetőknek pedig nagyjából oda kellett helyezkednie, ahol a csapata székhelye van. Ezek után röviden bemutatkozott mindenki. Voltak ismerős vezetők, akik már régebb óta csapatuk élén tevékenykedtek, ám akadtak újak is, akik most kóstolnak bele a csapatparancsnoki szolgálatba. 

Miután visszarendeztük a termet mindenki egyesével elmesélte: a csapat elmúlt 5 évében hol táboroztak, és milyen kerettörténetet találtak ki hozzá. Ez nagyon hasznos lehet akkor, ha valaki táborhelyet keres és nincs ötlete keretmesére. Aztán a csapatfelépítést néztük meg. A csapatok fejlődését is láthattunk különböző fázisokban. Ezek után megtekinthettük, melyik csapatnak milyen állandó jellegű programjai vannak. Van, ahol már van rendszeres vezetőségi, csapatkarácsony, társasnap vagy csapatmise. Végezetül lezárásként a problémákról ejtettünk néhány szót és a lehetséges megoldásokól.

Az előadásunk alatt mi is bemutattuk a csapatunkat. A megoldásainkra több kérdés is érkezett és többen is pozitívan értékelték, hogy létezik nálunk 5 éves stratégia és éves munkaterv is, amelyek alapján sokkal könyebb szervezni az életünket. Reklámoztuk a Probaapp-ot is, segítsenek minél többen példakérdésekkel és használják minél többen.

A délelőtt lezárásaként megebédeltünk egy hajó éttermében, itt folytattuk a beszélgetést saját élményekről a csaptvezetés tekintetében. Az ebéd után összeálltunk egy közös képre, majd búcsúzkodtunk végül mindenki hazament.
Szerintem ez a találkozó kifejezetten hasznos volt. Jó látni az új embereket, új ötletekkel és új utakkal a cserkészetben. Mindenki a saját ösvényét járja, de mind ugyanoda tartunk: Bi-pi nyomdokaiba.

Nagy-Benczey Viktor csst.
csapatparancsnok-helyettes