Idén is eljött Egyházközségi bál ideje, amin, mint minden évben mi is aktívan részt vettünk. A Február 3-án megtartott farsangra sokan eljöttek, így akár régi ismerősökkel, barátokkal is találkozhattunk. Az előadásunk szuperül sikerült és a többi produkció is nagyon jó és változatos volt.  Színvonalas és jókedvű előadást adott például a Kovász Egyesület a 3 nővér című komédiával, a Néris szülők és tanárok a néptánccal és még sokan mások. Ahogy én láttam Mindenki jól érezte magát, sokat táncoltunk, beszélgettünk és a tombola-,zsábamacska nyereményeket is szép számmal nyerték a 929esek.:)
Minden korosztálynak volt megfelelő program, a kisebbeknek jelmezverseny, az idősebb korosztály számára pedig '70es-'80as évekbeli zenékkel is készült a zenekar. A büfében sokféle finomságot lehetett kapni, házi készítésű sütiket és szendvicseket egyaránt, ráadásul az eladó lányok is csinosak voltak. Innivalóból is volt bőven választék.
Több cserkész a családjával együtt érkezett, ez külön jó volt a vezetők szülőkkel való találkozása miatt. A büfés lányoktól kezdve a színpad állító fiúkig mindenki csodás munkát végzett. Köszönjük, hogy ennyien eljöttetek, reméljük jól éreztétek magatokat, gyertek jövőre is:) #felszentmihály  

V.Kincső