Most pénteken, az Arany János Általános Iskolában vettünk részt egy nyílt napon. Lelkes segítőként mi, Hajna, Marci, Kálmán és jómagam együtt játszottunk az iskola alsós diákjaival.
Hatalmas meglepetésünkre a gyerekek kitörő örömmel fogadtak minket, és mi pedig egy maradandó élményt nyújthattunk nekik.

Reggel 9 óra körül gyülekeztünk a segítőkkel, majd néhány információt egyeztetve a fő szervezőkkel el is foglaltuk a helyünket az iskola kistornatermében, várva a gyerekeket. Kezdetben kissé lehangoltak voltunk, mert az eső megállás nélkül zuhogott, így a tervezett méta játék elmaradt. Kis idő múlva el is kezdődött a forgószínpad szerű játék, mely során a gyerekek osztályonként mozogva jártak fel-alá az iskolában, a különféle állomásokhoz. Egy ilyen állomás voltunk mi, cserkészek is, ahol kisközösségi játékokkal vártuk a nagy közösségeket. Kezdetben talán bizonytalanul, de annál nagyobb kedvel vágtunk neki a játékoknak, amiket mi is legalább annyira élveztük, mint a gyerekek. 

Végig KCS korosztálynak megfelelő játékokat játszottunk, és néhány kihagyhatatlan klasszikust. Volt Vatancsu, Elment a nyúl a bálba, Menjünk medvét vadászni, (szurkolós) evolúciós játék és az én személyes kedvencem, amit kiscserkész koromban hatalmas lelkesedéssel játszottam és most meg vezényeltem, az "O alélé". A játékokat felváltva irányítottuk, így mindenki tudott pihenni és aktívkodni.

A negyedórás váltásokban tovább haladó osztályok mindig fantasztikus örömmel távoztak tőlünk, tele boldogsággal, élménnyel éés persze izgatottsággal, hogy mikor játszhatnak újra velünk egy ilyen jót. Mindenkinek elmondtuk, hogy itt az Aranyban is vannak ilyen foglalkozások minden pénteken, amikre mindenkit nagy szeretettel várunk. A távozáskor mindenki kapott egy-egy kis névjegykártyát Viktor telefonszámával és egyéb fontos adattal a kapcsolatfelvételhez. Arra kértünk mindenkit, hogy ha szeretne még játszani, adja ezt a kártyát oda a szüleinek, és mondja meg, hogy ő cserkész szeretne lenni.

Ami nekem igazán jól esett, hogy minden csoporttól megkérdeztük, hogy jól érezték-e magukat, és hogy szeretnének-e még játszani hasonlókat, és a kérdésre egy fülsiketítően hangos "Igeeeen" kiáltás volt a válasz.

A program  végeztével, amikor már minden osztály járt nálunk, akkor volt igazán nagy a meglepetés. Mint kiderült, hatalmas hatással voltunk a gyerekekre. Hangosan híresztelték, hogy a cserkészekkel volt a legjobb program. Minden tanár elmondta, hogy a gyerekek oda és vissza vannak a cserkészetért, és hogy rengetegen cserkészek szeretnének lenni, sőt, már most szóltak, hogy akkor jövőre is számítanának ránk.. Több kis alsóssal találkoztunk utána, akik páran fennhangon kijelentették, hogy "Én biztos, hogy cserkész leszek". 

Ekkor éreztem igazán, hogy mennyire hálás ez a "munka", amit csinálunk. Talán ez az élmény örökre megmarad bennük, pláne, ha ennek hatására válnak cserkésszé. Úgy érzem, nagyon jó dolog volt elmenni, és remélem, hogy jövőre még többen megtapasztalhatjuk, hogy mennyire varázslatos együtt játszani, segíteni.