Kiscserkész téliportya
Sámán avatás
Milyen is egy indiántörzsbe tartozni? Mi történik akkor, ha minden törzs legfőbb vezetője, a sámán eltávozik Nagy Manitouhoz? Hogy válhat egy törzsfőnk sámánná? A kiscserkészek ezekre a kérdésekre, és még sok másra tudták meg a választ a kiscserkész portyán, március 9-10-én. 
Közös kalandunk Újpest városkapu postakocsiállomáson indult, ahol Nyugvó Bika, minden törzsfőnök vezetője elmondta, hogy szegény Vén Sas eltávozott közülünk, így hát azért gyűltünk össze, hogy eldöntsük személyét, és megválasszuk az új sámánt. El is indultunk utunkra, Dunabogdányba, bár itt még nem is sejtették az ifjú indiánok, mennyi kihívás és móka vár rájuk a közös együttlét során.
Postakocsink elszállított minket szállásunkhoz, a Fort Sebastian szállóhoz. Sokat nem tétovázhattunk, indulnunk kellett, hogy még időben elérjünk az ősi sámánválasztó helyre. Ez a történetekkel teli, rituális hely nem volt se közel, se távol a szállásunktól, de az indiánok hősiesen állták a sarat, és legyalogolták a távot. Hogy is ne tették volna, hiszen tudták, hogy minden lépéssel közelebb kerülnek a helyhez, amelyhez oly rég óta el akartak jutni.
Végre valahára megérkeztünk, magunkhoz vettünk egy kis elemózsiát, mert az úton igen megéheztünk. Bőséges ebéd után Nyugvó Bika feltette a kérdést: melyik törzsfőnök szeretne sámán lenni? Ekkor ketten álltak elő, Jámbor Muflon és Szelíd Vadkan. Ekkor lett csak igazán nagy zűrzavar. Nem lehetett két sámánunk, ezért eldöntöttük, hogy összecsapunk, és megnézzük melyikünk érdemli meg a címet. Öröm volt látni, ahogy a gyerekek hősiesen küzdöttek. Igen komoly csata volt, egy elég nehéz terepen, de mindenki helyt állt. A nagy versenyszellem mellett nagyon jól éreztük magunkat, sokat nevettünk és szórakoztunk, amit mi sem bizonyít jobban, mint ez a néhány kép, illetve a nagyszerű élmények, sikerélmények.






A csata végeztével eldőlt, hogy ki lesz az új sámán: Jámbor Muflon (természetesen a neve a sámánná válása után megváltozik, ahogy minden sámánnak). Nem maradt más hátra, adrenalintól túlfűtve siettünk vissza a szállásra, nehogy megázzunk a közben megváltozott időben. 
 
Visszatérve a szállásra el kellett kezdenünk gondoskodni a vacsoráról. Így hát úgy alakult, hogy mindenki kiképzi magát egy vadászatra, és beszerez a konyhára néhány frissen elejtett vadat. Szerencsére az idő nem húzta keresztbe a terveinket, vacsorára mindenkinek jutott elég táplálék, melyet nagyon szépen köszönünk Hajnának.


Vacsora után nem következhetett más, mint a mára hagyománnyá vált sámán beavatás. Este a gyertyák fénye mellett ünnepeltük közösen a megválasztást, és mulattunk. Egy dolog maradt hátra. Az új, általunk választott sámánnak kötelessége volt felmagasztalást kérni Nagy Manitoutól az új posztjára. Az este tehát a sámán tánccal végződött, mely során Jámbor Muflon elért a Nagy Manitouhoz, és engedélyt kapott a tisztsége betöltésére.
Lefekvés előtt minden indián elintézte az esti kötelező köröket, majd mély állomba merültek az izgalmas és fárasztó nap után.
 
Másnap reggelt reggeli tornával kezdtük, természetesen indián módra, és zenei kísérettel. 

 


Gyorsan reggeliztünk, és elindultunk a templomba, hogy imádkozzunk Istenünkhöz. Mindenki felöltötte indián egyenruháját, és szépen rendezetten haladtunk. Az imádkozás után megörökítettük a szép társaságot, és visszamentünk a szállásunkra. 
 
Visszatérve még következett egy kis játék, majd mindenki segítségével rendet raktunk a Fort Sebastianban, hogy méltóképpen tudjuk visszaadni a megkapott helyet. Hazaindulásunk előtt Nyugvó Bika megköszönte, hogy ilyen sokan eljöttünk és részt vettünk, mert nagyon fontos volt mindenki jelenléte. Arra is figyelmeztetett minket, hogy hamarosan újra találkoznunk kell, mert néhány probléma merült a prérinkkel kapcsolatban, de addig, amíg nem üzen, minden törzs vonuljon vissza rejtekhelyére.
Hazafelé az utunk zökkenőmentesen telt, a postakocsi kényelmesen szállított minket vissza Újpest városkapu postakocsiállomásra. A kirándulásunk fantasztikusan telt, reméljük minden indián élvezte a közös kalandunkat. Azokat, akik nem tudtak eljönni csak bátorítani tudjuk, hogy jöjjenek!  Köszönjük annak, aki megírja a véleményét, élményeit, benyomásait a portyáról a honlapon. Nagyon örülünk a sok résztvevőnek, és emlékeztetünk mindenkit, hogy nem sokára újra találkozunk így együtt.

Némedi Boldizsár őv.
Jegesmedve őrs