Irodakonténerünk a Szentmihályi Kulturális Központban

Éppen csapatnévadónk ünnepnapján, szeptember 29-én a Szentmihályi Kulturális Központba szállíttattuk az Angyalkert projektünk második elemét, az irodakonténerünket.
 

Az Angyalkert Ifjúsági Centrum egy konténerekből összerakott ház lesz, benne a kertvárosiaknak, iskolásoknak, cserkészeknek szóló képzésekkel és programokkal. Pályázati támogatásokból két konténert már be is szereztünk ehhez, melyek közül az egyiket jelenleg raktározásra, a másikat pedig mobil oktatóteremként használjuk. Keressük a centrum helyszínét és további partnereket a megvalósításhoz.

Bekapcsolódom a projektbe!

A konténert még júliusban vásároltuk a NEA-pályázat keretében, amelyet ideiglenesen a szertárkonténerünk mellett helyezhettünk el Gödöllőn, a Teleki Pál cserkészparkban.

Az elmúlt szombaton késő estébe nyúlóan készítettük elő a konténerszállítást a cserkészparkban. Ezúton is hálásan köszönjük a parkigazgató Sztrakay Ferenc Balázs cserkésztiszt és Vörös Richárd cserkészsegédtiszt nélkülözhetetlen segítségét a fizikai munkálatokban.

A hatalmas objektum az ősszel a Kultúrligetben teljesít szolgálatot: október és november hónapban Robotika tanfolyamot tartunk a központban és az irodakonténerben.

Irodakonténer belülről

Tudtad?
A közkedvelt LEGO Mindstorms robotok segítségével programozást lehet tanulni nálunk! A robotok szenzorokkal érzékelik a külvilágot, és motorjaik segítségével különféle feladatokat tudnak elvégezni. A programozói felületnek köszönhetően könnyű megtanulni a programozást, ugyanakkor összetett és érdekes feladatokat lehet elvégezni a LEGO Mindstorms-okkal.

Jelentkezem a tanfolyamra!

Ha szeretnél többet megtudni a cserkészekről, robotikáról és az Angyalkert projektről, akkor november végéig egyik szombat délelőtt gyere el a Szentmihályi Kulturális Központba (1161 Budapest, János utca 141.)! Látogatási szándékodat, kérjük előre jelezd az Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címen!

Hírfolyam

Váradi Anna csapatunk egykori őrsvezetője, háromgyermekes édesanya kalandregényét ajánljuk figyelmetekbe:
Idővándor - Honfoglalás
Könyvbemutató a Szentmihályi Estéken június 19-én:
https://bit.ly/3q4bF2A
A könyv Böjte Csaba ajánlásával megvásárolható:
https://www.libri.hu/konyv/idovandor.html
Szeptembertől terveink szerint a csapatkönyvtárból is lehet majd kölcsönözni.
Gratulálunk Váradi Anna!
Könyv promóció.jpg
IMG_2529.jpg
Egyesületi-mcs program 2021 és Egyesületi Ösztöndíj Program 2021 indító vetítés a PDF-ből elérhető.
— looking for 2021
Nyáron a cserkész táborainkon kívül számos nem cserkész, izgalmas programra is érdemes készülni!
Ilyen lesz a ?‍♂️ mágikus gyerekjóga ?‍♀️ tábor is, melyet csapatunk tagja, Kovács Viktória szervez 6-12 év közöttieknek.
Viki sokéves vezetői és jóga oktatói tapasztalattal, cserkész és testvér kedvezményekkel vár minden érdeklődőt.
magikus_gyerekjoga.png
Mágikus gyerekjóga, Budapest. 169 ember kedveli · 38 ember beszél erről. Kovács Viktória vagyok gyerekjóga, családi jóga, és szülő-gyerek jógaoktató...
Használd ki még jobban az Excel lehetőségeit!
Ingyenes (regisztrációhoz kötött) online oktatás az alábbi linken.
A vezetői, egyesületi és munkacsoport munkához egyaránt hasznos ismeretekről lesz szó.
május 4. kedd, 14:00-15:30
május 17. hétfő, 14:00-15:30
június 10. csütörtök, 14:00-15:30
excel_tanfolyam.png
Folytatódik a NIOK Alapítvány és a Morgan Stanley közös Excel képzéssorozata! A részvétel továbbra is ingyenes, de regisztrációhoz kötött.
Megújult a például.hu!
Az elmúlt hónapokban sokan sokat dolgoztak azon, hogy új formát öntsön a például.hu. Elsősorban az őrsvezetőknek, rajparancsnokoknak ajáljuk, hogy gazdagabbá, módszertanilag színesebbé tehessék őrsi foglalkozásainkat, rajgyűléseket és a csapatprogramokat! Ide is várjuk a ti játékaitokat ötleteiteket!
peldaul_hu_ujraindult_2021.jpg
Magyar cserkészek módszertani portálja, játéktár, tudástár, cselekedve tanulás, játszva tanulás
Angyalkert Reggeli LIVE 3 - Ötletelj Zolival!
nyitokep_angyalkert_reggeli_zoli.jpg
Ötletelj Zolival az Angyalkert lehetőségeiről!
Angyalkert Reggeli LIVE 2 - Hogyan tudsz bekapcsolódni a projektbe?
angyalkert_2_felvetel.jpg
Szeretnél bekapcsolódni az Angyalkert projektbe? Válaszd ki a Neked megfelelő lehetőségeket!
Kedves Szülők!

November 21-én délelőtt 10:00-12:00; a Rákosszentmihályi Szent Mihály plébánián (a lenti nagyteremben) kerül megrendezésre egy gyerekjóga alkalom, mely minden kiscserkész (1-4.osztály) és vezetője számára nyitott, és ingyenes! de a létszámkorlátozás miatt minél hamarabb jelentkezzetek!
Ha esetleg nagyon sokan jelentkeznek meghirdetek még egy időpontot.

Amit semmiképp se felejts otthon: Polifoamot, kényelmes ruházatot, papucsot, kulacsot, és persze a jókedvedet!

Kérlek jelezz vissza a létszámkorlát miatt:
Email: kovacs.viktoria004@gmail.com
Telefon/sms: +36308474207
Vagy az őrsvezetőknél!
Kovács Viktória
Idén (is) lesz focikupa!
Akik szeretnének menni a csapatból keressétek Mudrák Gergőt!
Hajrá 929!

https://929szentmihaly.hu/programjaink/csapaton-kivueli-programok/488-focibajnoksag
— with Mudrák Gergő
focikupa2020.jpg
Idén szeptembertől bővülnek illetve módosulnak egyesületünk támogatási lehetőségei!
Továbbra is minden támogatás kérést itt tudtok elküldeni: 929szentmihaly.hu/kerelem
— celebrating Támogatást kérek! oldal megújítása
uj_tamogatasi_tipusok.png

Vélemények, kérdések

Írd meg véleményeidet, tedd fel kérdéseidet itt:
929szentmihaly.hu/velemeny

 

Készítette és fejleszti:

tegtrix.hu

NEA


A honlap a NEA támogatásával készült.

Keresés

Hírlevél feliratkozás

MCSSZ



A 929. sz. Szent Mihály cserkészcsapat
a Magyar Cserkészszövetség tagja
www.cserkesz.hu

Go to Top