Új parancsnokunk több nemzedék tagjait várja a közösségünkbe. Augusztus 22-től Járó Zoltán segédtiszt a 929. sz. Szent Mihály cserkészcsapat vezetője.
Az új csapatparancsnok legalább 2025-ig vállalja e nemes feladatot a csaknem 200 fős csapatunkban.
Te vagy a legfiatalabb csapatparancsnok a csapatunk életében. Mi bátorított arra, hogy indulj a választáson?
Véleményem szerint, az életkor itt nem számít. Ami inkább lényeges, hogy az illető hány évet és milyen formában, milyen helyeken töltött el a csapatban, vagy a Szövetségben. Azzal, hogy elindultam a választáson, a célom a változás elérése, mint általában mindenkinek, aki elindul egy választáson.
Szeretném a csapatlétszámot növelni, új munkacsoportokat kialakítani a meglévők mellé, és a jelenleg is működő vezetőségnek élhetőbb, jobb környezetet teremteni.
Reményeim szerint a rendelkezésemre álló (legalább) három évben el tudom érni ezeket a céljaimat vezetőtársaim segítségével.
A Budapesti Műszaki Egyetem hallgatója vagy. Tanulmányaidat hogyan tudod összeegyeztetni a csapatparancsnoki feladataiddal?
Igen, a BME Gazdaság- és Társadalomtudományi Karának tanulója vagy, most vagyok harmadéves műszaki menedzser hallgató. A szak alapvetően projektek vezetésére és átlátására készít fel. Szerencsére sikerült is elhelyezkednem egy ilyen munkakörben, ezért bízom abban, hogy az egyetemi és a munkahelyi tapasztalataim segíteni tudják a csapatban végzett tevékenységemet.
Mi a legnagyobb cserkészélményed vezetettként, illetve vezetőként?
Vezetőként: a 2019-es Cserkész Világtalálkozó Amerikában, ahová egy 10 fős őrsöt vittem ki az ország minden pontjáról. Vezetettként: az első táborom 2013-ban, amikor még teljesen zöldfülűként, csodálattal néztem az ottani embereket, ahogy az erdőből egy lakható kis „falut” építenek.
Jövőre, 2022. június 8-án lesz 95 éves a Szent Mihály cserkészcsapat. A jubileumi évfordulóra mit tervezel?
Mindenképpen kiemelkedő a 95. évforduló. Büszkék vagyunk rá, hogy csapatunk ilyen nagy múltra tekint vissza, ezért mindenképpen egy hosszabb, több programból álló sorozatot szeretnénk megvalósítani, amelyben minden korosztály, a legkisebbektől a felnőttekig részt tud majd venni.
Ezen a héten pénteken, szeptember 10-én, 17 órától lesz az Évnyitó Csapatgyűlés a plébánián. Mit tervezel az ünnepségen?
Régen volt szerencsénk ennyien közösen találkozni, ezért meg fogjuk adni a módját és lehetőségét, hogy az új rajok, őrsök közösen el tudjanak tölteni egy kis időt. Most mindenképpen ez a legfontosabb. Ezek mellett egy pár percben bemutatkozom azoknak, akik kevésbé ismernek, illetve a szülőknek. Természetesen, lesz lehetőség kérdezni is az idei cserkészévről, vagy az új ötletekről.
Ősz van, a toborzás időszaka. Milyen korosztályi csoportot szólítasz meg legfőképp a toborzás során? Mit fogsz hangsúlyozni?
Toborzásnál, és egész évben is fontos hangsúlyozni, hogy minden korosztályt nagy szeretettel várunk. Év elején leginkább az 1., 2., 3. osztályosokat szólítjuk meg, őket várjuk leginkább induló őrseinkbe. Fontos kiemelni, hogy egy közösséget építünk, ehhez várunk csatlakozó tagokat, hogy ők is közösségünk tagjai lehessenek.
Molnár Csenge-Hajna csst.