Ha szeretnél részt venni az újjáalakulás utáni történelmünk (főleg a 2002-től napjainkig) megírásában jelentkezz bátran a Csapatvezetőségnél!
Részletek:

Csapatunk története 1926-48-ig 929. sz. Szent Mihály cserkészcsapat
 
1926.
Rákosszentmihály környékén több cserkészcsapat szerveződött. A 
római Katolikus Egyházközség december 1-én határozott úgy, 
hogy megkezdi a "Szent Mihály" cserkészcsapat szervezését, 
parancsnoknak Alexy Rezső plébánost bízták meg.
 
1927.
Június 8-án a Magyar Cserkészszövetség közölte, hogy 929. sz. 
alatt igazolta a "Szent Mihály" cserkészcsapatot. Június 26-án volt 
az első fogadalomtétel és 21 cserkész tett fogadalmat. Több 
kirándulás volt ez évben és más csapatokkal is megtörtént az 
ismerkedés. Augusztus 15-20 között volt az első mozgótábor a 
Mátrában. Alexy Rezső sikeres tisztivizsgát tett, így ő lett a csapat 
első tisztje!
 
1928.
Egyre több fiatal jelentkezett cserkésznek, így megalakult a 2. raj 
és hat örs. Több csapatnál voltak cserkészeink látogatóban és 
ünnepségeken, majd május 6-án résztvettek az FTC pályán tartott 
cserkész-napon és itt találkoztak először sir. Robert Baden 
Powellel, a világ főcserkészével! Május hónapban megszerveződött 
a 3. raj is, három örssel. Hárman mentek segédtiszti táborba, 
négyen örsvezetői táborba. Júliusban mozgó- és állótábor is volt. 
Október 14-én szentelték fel a csapatzászlót! Év végére 93 
cserkész volt a csapatban.
 
1929.
Ebben az évben ünnepelte Rákosszentmihály (akkor még község) 
másik cserkészcsapata a 4. éves évfordulóját: a 907. sz. "Károli 
Gáspár" református cserkészcsapat. Pünkösdvasárnap a csapat 
résztvett az Országos Jeladóversenyen. A verseny Fót mellett 
zajlott, a 20. sz. magassági pontról a 256. sz. magassági pontra. 
Szeptember 1-én Alexy Rezső plébános urat Ceglédre helyezték, 
így Benczik Lajos lett a parancsnok. Év végére 142 cserkész volt a 
csapatban.
 
1930.
Május 4-én újabb parancsnok változás volt, mert Benczik is 
áthelyezésre került, így Bálint György főtisztelendő lett a 
csapatparancsnok. Júius hónapban Szabó Attila cserkészünk 
"Életmentő" kitüntetést kapott, mert kútbaugrott embert mentett 
ki. A nyári tábor Bakonybélen volt. Szeptember 20-21-én a X. 
Cserkész Kerület nagyszabású számháborút rendezett Isaszeg 
környékén. Csaptunk 18 fővel jelent meg a 2000 cserkészt 
megmozgató rendezvényen, melyet gróf Teleki Pál főcserkész is 
megtekintett.
Nagyszerű műkedvelő gárdája volt a csapatnak, mert többször 
rendeztek jól sikerült műsoros délutánokat és esteket, melyek 
bevételét rendszerint a nyári táborozásra fordították.Évente 
ismétlődő események voltak: Húsvéti Szent-sír őrség, Úrnapi 
körmenet, Csapat-karácsonyest, rászoruló családok 
megajándékozása stb... Ebben az évben 4 rajban 130 cserkészünk 
volt.
 
1931
Január 25-én egésznapos őrséget adott a csapat, a budapesti 
Szabadság téri országzászlónál. Június 28-án volt az első 
Cserkész - Crédó Énekkar labdarúgó mérkőzés, melynek 
eredménye 3:3 lett! Az esemény hagyományossá vált. Július 
elsején kezdődött a csapat legtragikusabb tábora: Szigligeten! Két 
cserkészünk - megszegve a 7. cserkésztörvényt - a Balatonba 
fulladt. Tiringer József és Pálfy Gyula. A szomorú esemény miatt a 
csapat létszáma 65 főre csökkent.
 
1932
Április 3-án az egész községet megmozdító esemény volt 
Rákosszentmihályon: hazahozták a két vízbefúlt cserkész 
holttesteit, majd a Községháza előtt ravatalozták fel őket és innen 
kísérte 2000 megjelent polgár a temetőbe, végső nyughelyükre. 
Két fúvós és egy cigányzenekar is résztvett a menetben. Június 
26-án csapatunk díszelgett a Parlament előtti Országzászlónál, ez 
nagy megtiszteltetés volt a csapat részére! November hónapban 
Nagy Géza esperes plébános lett a Szervező és Fenntartó Testület 
új elnöke.
 
1933
Május hónapban Bálint atyát más községbe helyezték át, így Szász 
Ákos lett a parancsnok. Július 24-én indult első részlegünk a 
gödöllői Jamboreera. Huszonöt fő vett részt a csapatból. A 
Jamboree-i rádióadók ellenörző állomása Rákosszentmihályon 
volt Vörös Feri-bá lakásán! A Jamboree-n jól szerepeltek 
cserkészeink! Például a magyar cserkészek és az egyiptomi 
cserkészek között labdarúgó mérkőzés volt. Az egyiptomiak a 
félidőben már 3:0-ra vezettek, amikor a csapatunkból beszállt 
Maros Antal és Dubrovics Bandi. A végén 3:3 lett az eredmény! 
Maros Anti egyedül rúgta a három magyar gólt! A csapatban négy 
raj működött év végére.
 
1934
Januárban Szász Ákos parancsnok más csapatba távozott, így 
Szénás László vezette tovább cserkészeinket. A nagy költségek 
miatt elmaradt a nyári tábor, helyette több portya és kirándulás 
volt.
 
1935
Január hónapban az Egyházközség felajánlotta a Templom téri 
üres telkét cserkészotthon építéséhez. Megkezdődött a téglajegyek 
árusítása. Április 25-én megérkezett az első 1000 db tégla! Június 
2-án a megyeri dombokon volt a nagy Cserkész-nap. 
természetesen számháborúval! 1200 cserkész jelent meg. Az 
eseményt megtekintette a főcserkész is: gróf Teleki Pál. November 
24-én szentelték és avatták fel a csapat új otthonát! Az otthon 75 
m2-es volt. Szentmise, utána fogadalomtétel, majd este a 
Kaszinóban ünnepi előadás.
Sokan járultak hozzá az otthon építéséhez, így a Béla utcai iskola 
tanulói 101 pengő 63 fillérrel, Dóra Mihály 50 pengővel, Csapka 
János, Orbán istván, Kovacsik József stb... Mind cserkészszülők! 
Schach Gábor üveges mester jutányos árat kért az üvegezésért! A 
csapatkarácsonyest már az új otthonban volt, Nagy Géza esperes is 
megjelent.
 
1936
Március 29-én rövidhullámú adó-vevő kémkeresőversenyt 
rendeztek, ahol csapatunk részt vett Szénás László és Vörös 
Ferenc vezetésével. Csapatunk megkapta Szövetség elismerését. A 
rákosszentmihályi nagytemplom bővítésére előadást rendeztek a 
Kaszinóban. Cserkészeink által bemutatásra került a tavaly nagy 
sikert aratott "Árva várkisasszony" c. szindarab. Júniusban az 
Úrnapi körmenet után tartott hagyományos Cserkész - Crédó 
labdarúgó mérkőzésen csapatunk sajnos 4:0-ra kikapott. A 
Műcsarnokban rendezett Rádió kiállítás alkalmával a Magyar 
Cserkészszövetség rádiós kirendeltségét Vörös Ferenc és híradósai 
képviselték.
November hónapban elhatározta a parancsnaokság, hogy az 
apródok mellett a farkaskölyök munkát is beindítja. Ebben a 
hónapban Bartos Géza örsvezető a csapatból elsőnek szerzi meg a 
25. különpróbát!
 
1937
Áprilisban a cserkészek ismét előadást rendeztek a Kaszinóban a 
templom bővítésére. Lukács István: "Úr keze" c. szindarabját adták 
elő Szlavkovszky Sándor rendezésében. Még ebben a hónapban 
rádiótávírász tanfolyam indult Bodonyi Pál vezetésével. Június 27-
én szerény körülmények között ünnepelte a csapat a 10 éves 
jubileumát. A szentmise után 16 fő tett fogadalmat. Augusztus 
végén megjelent csapatunk újságja a "Légy résen".
Október 17-én szentelte fel a kibővített templomot Hanauer Á. 
István püspök úr. A csapat kivonult az eseményre és kordont állt. 
Decemberben a Honvédelmi Miniszter kitüntető elismerésben 
részesítette csapatunk leventeszakaszát, mivel az országos 
versenyben 2. helyezést értek el. Év végére csapatunkból 5 
cserkész teljesítette a 25. különpróbát és ezzel jogosult viselni a 
"Turul" jelvényt! Az egész országban 23 ilyen cserkész van és 
ebből 5 szentmihályi!
 
1938
Csapatunk énekkara áprilisban Mátyásföldön szerepelt. A 
Kaszinóban többször rendeztek különféle esteket, melyeken 
csapatunk előadásai mindig nagy sikert arattak. Belépett 
csapatunkba Cser József tisztelendő és egyik vezetőnk lett. Az 
örsökben példamutató élet zajlott, a cserkészanyagot különböző 
előadások színesítették. Májusban tiszti képesítést kapott 
csapatunk 5 tagja, segédtisztit pedig 4 cserkészünk. 
Kiscserkészeink a rákospalotai énekverseny győztesei lettek! 
Május végén az Eucharisztikus Kongresszus sikeres befejeztével 
körmenet és fáklyás felvonulás volt a községben, ahol a csapat is 
megjelent.
Nyár végére csapatunk létszáma elérte a 236 főt! Szeptemberben a 
polgári fiuiskola egyik osztálya betelepedett az otthonunkba. Az 
októberben megrendezett "Batyu-bálon" csapatunk tagjaiból 
szerveződött zenekar szolgáltatta a zenét.
 
1939
Január 21-én volt az első Cserkész-bál a Kaszinóban. Áprilisban 
Szénás László csapatparancsnok hivatali elfoglaltsága miatt átadta 
a parancsnokságot Horváth Lászlónak. Ebben az évben több 
cserkészesküvőre is kivonult csapatunk (Horváth László, Fátrai 
József). Októberben nagy csapathadijátékot rendeztek, melyre 
előkészületként a csapatotthon udvarán 8 méteres totemoszlopot 
állítottak és indiántábortüzet tartottak.
 
1940
A márciusban befejeződött segédtiszti képzést 6 cserkészünk 
végezte el. Májusban újra Cserkész-bál a Kaszinóban. Júniusban a 
csapat kivonult a hadirokkant sírok és zászló felszentelésére. 
Augusztusban folytatódott a csapatotthon tatarozása. A "Rákóczi" 
raj a kiserdőben nagy hadijátékot és éjszakai gyakorlatot 
rendezett.
Otthonunkat az iskola továbbra is tanteremként használta, így a 
mindennapi cserkésztevékenység nehezebbé vált. A "háború 
szele" megcsapta csapatunkat: 3 cserkészünk katonai szolgálatra 
vonult be. December 24-én szegényakció, melynek keretében az 
örsök ajándékot és karácsonyfát vittek szegény családok részére.
 
1941
Februárban csapatunk a Szövetség programja szerint megrendezte 
a "Jótett hetet" Bi-Pi emlékére. Márciusban Bartos Géza st. 
meghívást kapott az Országos Vezetőképző Törzs tiszti tagozatába. 
A nagyszombati feltámadási körmeneten csapatunk tagjai 70 fővel 
vettek részt! Az Úrnapi szentmise után délután a hagyományos 
Cserkész - Crédó labdarúgó mérkőzést 4:3-ra mi nyertük!
Csapatunk rajai és örsei több ízben is éjjeli gyakorlatokat tartottak. 
Júliusban Georg László vezetésével hídverést gyakoroltak. A nyár 
folyamán a legtöbb örs kirándulásokat, portyákat és taborozásokat 
szervezett, melyeknek mindíg nagy sikere volt. Ősszel 
otthonunkon újabb átalakítás folyt, az iroda mellé szertárat is 
kialakítottunk. Az év utolsó mozzanataként - a hagyomány szerint 
- szegény családokhoz vittek ajándékot örseink.
 
1942
A háborúból adódó személyi változások miatt a parncsnokság 
döntése értelmében átszervezték a csapatot. A rajrendszert 
megszüntették, minden örs egy vezetőtisztet és egy örsvezetőt 
kapott. A tavasz beköszöntével kezdetét vették az örsi 
kirándulások: Nagy-Kevély, Budai-hegyek, Csömör, Mogyoród, 
Óbarok-Puszta, Őrszentmiklós, Kosd.
A háború szele egyre jobban érintette csapatunkat is, mert 
szeptember 4-től kezdve éjjel-nappal szolgálatot adtak az önkéntes 
figyelő és mentő csoportjaink. A Magyar Cserkészszövetség - a 
háborús előkészületek hatására - átalakult mozgalommá.
 
1943
Januárban csapatunk néhány tagja részt vett a 3 sz. "Regnum 
Marianum" cserkészcsapat sportversenyén. Asztalitenisz 
párosunk (Juhász István és Kun-sebestyén Lajos) 2. helyezést ért 
el. Szintén 2. lett Szlavkovszky László tőrvívásban. Áprilisban a 
Rákóczi raj indián tábortüzet tartott. Immár hagyományosan 
Szent-sír őrséget adott csapatunk, majd a feltámadási körmeneten 
165 cserkészünk vett részt.
A nyár folyamán összesen 27 cserkészünk szerzett örsvezetői 
képesítést, köztük Szlavkovszky László. Ebben az évben nem volt 
nyári tábor - a gazdasági helyzet miatt - helyette tovább zajlottak 
az örsi kirándulások. Ősszel régi otthonunkban a Szent Imre utcai 
polgári fiúiskolában egy termet a rendelkezésünkre bocsájtanak, 
mert az otthonban nem fértünk el.
Decemberben a rongygyűjtési akció keretében csapatunk 177 kg 
rongyot gyűjtött össze. Csapatunk létszáma december 31-én 256 
fő volt!
 
1944
Januárban a legénycsapat helyet kap a Kaszinóban és ezentúl ott 
tartják foglalkozásaikat. Februárban éjjeli gyakorlat és 
megfigyelőverseny volt az örsök számára. ezzel nagyarányú 
"Kémkeresőversenyt" indított be a parancsnokság, melyet állandó 
pontozással tett érdekesebbé. Az otthon udvarán cserkészeink egy 
óvóárkot ásnak. Áprilisban a légitámadások elérik Budapestet, így 
mind a nappali, mind az éjszakai támadások egyre gyakoribbá 
válnak. nagy hasznát vették az óvóároknak!
Felállításra került az Önkéntes Cserkész Légoltalmi Csoport, mely 
szerves része lett a községi légoltalmi egységnek. Éjjel-nappal tart 
a szolgálat, kb. 100 cserkész vesz részt benne. Az egyre szaporodó 
légitámadások miatt sok fiút visznek szülei vidékre. Az örsi őrák 
megfogyatkozott létszámmal, de folytatódnak. A legtöbb 
cserkészmunka azonban a légoltalmi feladatok elvégzésére 
szorítkozik. Cserkészein sok légitámadás utáni mentésben és 
romeltakarításban vettek részt. Augusztusban 4 cserkészünk 
Georg László vezetésével erdélyi néprajzkutató portyára indult.
Októberben megszűnik a rendszeres cserkészmunka, mert a front 
egyre közelebb kerül. A felszereléseket az itthon maradt 
cserkészek szétosztották maguk között megörzésre. Az első eset 
volt a csapat történetében, hogy nem tartották meg a szokásos 
karácsonyfa ünnepélyt.
 
1945
A háború átvonult Rákosszentmihály felett. A csapatotthont a 
szovjetek istállónak használták és teljesen lelakták. A tél és tavasz 
folyamán az otthon helyreállítása volt a program. Február 15-én 
ablaktalan helységben, gyertyafénynél 23 cserkész tervezi a 
csapat újraindítását. Márciusban már sikerül megtartani a 
Szentsír őrséget, majd a feltámadási körmeneten már 70 fővel vett 
részt a csapat. Májuban kiscserkész-toborzás volt, majd a 
leánycserkész-munka beindítását is elhatározták.
Június hónapban egy fúvószenekarral bővült a csapat, mert a 
megszűnt leventezenekar tagjai jelentkeztek cserkésznek. 
Júliusban 50 új cserkész tett fogadalmat! Egyre több tisztünk tért 
haza a hadifigságból, így Georg László parancsnokhelyettes lett. 
Anyagi támogatást sehonnan sem kaptunk, így havonta 
rendeztünk egy-egy táncestet, melynek jövedelméből és a befolyt 
tagdíjakból tartotta fenn magát a csapat. Év végére a csapat 
létszáma 137 fő.
 
1946
Januárban zenés, táncos pikniket rendeztünk, melynek bevétele 
900.000 pengő volt (infláció). Március 15-én kivonulás a nemzeti 
ünnepre, melyen egy színdarab előadásával vettünk részt. A 
hagyományos szentsír őrség utáni körmeneten 160-an vettünk 
részt! Május 1-én zenés ébresztőt adott csapatunk. A 3. 
cserkésztörvény szellemében három örsünk hetente járt fát vágni 
a karmelita szeretetotthonba.
A nyár folyamán több helyre is kirándult csapatunk, a nyári tábor 
pedig Putnokon volt, ahol vasút-helyreállítási munkákat 
végeztünk. Októberben lepecsételték az otthont, így a 
foglalkozásokat a polgári iskolában tartottuk. A politikai nyomásra 
több cserkészünk is elmaradt a csapattól.
 
1947
Januárban a csapat tagjaiból megalakult Jazz zenekar műsoros 
estet rendezett és nagy sikert aratott. A tavasz aktív örsi élettel és 
kirándulásokkal zajlott. Másujban az otthon tetőzetét és kerítését 
javítottuk. Tiszaladányban két műkedvelői előadást tartott a 
csapat kultúrcsoportja Szlavkovszky Sanyi bá' vezetésével.
Augusztusban Zircen volt a csapat nyáritábora. Akkor még senki 
sem gondolta, hogy hoszzú ideig ez lesz az utolsó nyáritábor! 
Ebben a hónapban a magyar cserkészek 100 fővel vettek részt a 
franciaországi világ jamboreen. Csaptunkat Czigány Tibor 
képviselte.
Novemberben ünnepelte csapatunk a 20 éves jubileumát! A mise 
előtt csaptunk fúvószenekara adott zenés ébresztőt a községben.
 
1948
Februárban ifjúsági előadás volt a Kaszinóban, a bevétel a Lánchíd 
javára ment. Csaptunk egy jelenetet és egy népitáncot adott elő, 
majd fúvószenekarunk játszott. Március 15-én zenekarunk szokás 
szerint zenés ébresztőt adott. Utána kivonulás a sóderbányábe, 
ahol a 100 éves megemlékezést tartották a társadalmi szervezetek.
Csapatzászlónkat fel kellett újítani, amelyet április 11-én 
szenteltek fel. Május 1-én volt a csapat utolsó kivonulása, igaz ezt 
akkor még senki sem tudta! Május 4-én - a hosszantartó nagy 
nyomás hatására - Szervező Testületünk kimondta a csapat 
feloszlatását. Ekkor lemondott a parancsnokság. A csapatgyűlésen 
két lehetőséget terjesztettek cserkészeink elé: az első, hogy 
feloszlik a csapat, míg a második, hogy egyesülünk a Kerületi 
Úttörő Szövetséggel. Mindenki az első lehetőség mellett döntött! 
Május 8-án és 9-én a parancsnokság átadta a csapat pecsétjét, 
zászlait és az otthon kulcsait az Egyházközségnek. Hivatalosan is 
megszűnt a csapat!
Ezután a csapat egy része, mint Katolikus Ifjúsági egylet működött 
tovább az otthonban: Fleischer Zoltán, Orbán György, 
Szlavkovszky László, Kóczán Imre és Tarnai László vezetésével. 
Voltak összejövetelek, kirándulások cserkészruha nélkül, ezek az 
összejövetelek őszig tartottak. Ezek után csak kisebb 
csoportokban, baráti körökben voltak kirándulások.....
..a folytatás még feldolgozás alatt..