2006 Ősze óta vagyok cserkész és a 2007-es táborban tettem fogadalmat. Azóta aktívan cserkészkedem és nagyon szeretem csinálni, számomra valóban egy életforma a cserkészet.
2012 őszétől segédőrsvezető voltam a Kolibri őrsnél, illetve ugyan ebben az évben kezdtem el az Őrsvezető képzőt. Nyáron sikeresen elvégeztem a tábort, ősszel pedig befejeztem a képzést. Így ősztől kezdve már egy saját őrssel folytattam vezetői munkámat. Mivel csak két főt tudtunk toborozni egész máshogy kezdődött az őrsvezetői pályám mint ahogyan elképzeltem, de nagyon hamar megszerettem, nagyon szeretek a gyerekekkel foglalkozni. 2014 őszén átvettem Szén őrsét és így hét fősre bővült az őrsöm.